DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WEC

Egészen elképesztő magyarázat a Toyota technikai hibájára

A Toyota három hibrid versenyautót is indított az idei Le Mans-i 24 óráson, de kettőnél a technika, egynél ütközés szólt közbe. Most fény derült a vezérautójuk kiesésének okára.

Szinte hihetetlen magyarázattal szolgált a Toyota a 7-es autójuk meghibásodásának okára. Kamui Kobayashi a bokszutca végén, a piros lámpánál állva a sötétségben egy versenyzőtársát pályabírónak hitte és kézjelzésére elindult, majd a csapat megállította, mivel a lámpa piros volt. A kuplung azonban a zsinórban háromszori megállást és újraindulást már nem bírta ki.

Kobayashi éppen akkor vette át a volánt Mike Conwaytől, de a bokszutca végén meg kellett állnia, hogy az egyik SC-s vonat elhaladjon, csak utána kaptak volna szabadjelzést. A japán versenyző ekkor egy ember kézjelzését vette észre, akit sportbírónak hitt és azt gondolta, hogy a pályabíró azt jelezte, mehet. A csapat azonban rászólt rádión, hogy azonnal álljon meg, mivel piros a lámpa. Pascal Vasselon, a Toyota technikai igazgatója az Eurosportnak nyilatkozott arról, hogy a konstans megállás és újraindulás már sok volt a kuplungnak és túlhevült.

2016-ban az utolsó utáni pillanatban bukta el a győzelmet a vezető Toyota


„A 7-es autónak elképesztően meglepő problémája volt, megállt a safety car elhaladtára váró sor végén a bokszutcában, majd valaki, aki pályabírónak nézett ki megjelent és mutatta, hogy versenyzőnk indulhat. De a lámpa piros volt, így megállítottuk. Háromszor indult és állt meg rövid idő alatt, nem erre van tervezve egy versenykuplung, így az túlhevült” – magyarázta a kiesés okát Vasselon.

Az említett úriember egyébként egy LMP2-es versenyző, a 46-os számú Algarve Racing egyik versenyzője, Vincent Capillaire volt, akinek csapata a bokszutca legvégén helyezkedett el. A képeken látható volt, hogy könnyű volt összekeverni egy pályabíróval, érthetetlen, miért mutatott továbbot a Toyota versenyzőjének. A versenybírók egyébként meg is büntették a francia pilótát ezért a tettéért, a Toyota pedig reméli, az illető elnézést kér a csapatától, hogy egy lehetséges győzelmet vett el tőlük.

Az említett intés, amit Kobayashi félreértett

„Egészen biztosan nem volt semmi rossz szándék abban, amit tett, de nem gondolt a kézmozdulatai következményeire akkor. Azért remélem elnézést fog kérni tőlünk, ez eddig a pillanatig még nem történt meg” – tért ki a vétkes pilótára Vasselon.

A kiesés most Capillaire hibája volt, hogy integetett Kobayashinak? Kobayashi hibája volt, hogy nem figyelt oda teljesen és összetévesztette egy sportbíróval? A Toyota hibája volt, hogy nem épített elég erős autót? Mindenki döntse el maga, de ezek a bizarr események szinte csak a Toyotával történhetnek meg Le Mans-ban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: