DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WEC

Le Mans: Űridővel pole-ban a Toyota

A Toyota szerezte meg az első két rajthelyet a 85. Le Mans-i 24 órásra, ráadásul Kamui Kobayashi olyan időt futott, mely előzetesen elképzelhetetlennek tűnt – az LMP2-ben is rekord született.

Annak fényében, hogy a szabályalkotók igyekeztek valamelyest lassítani az LMP1-es autókon, s maguk a gyártók sem voltak biztosak még csak abban sem, hogy sikerül a tavalyi köridőket elérni, különösen megdöbbentő volt, hogy Kamui Kobayashi bő két másodperccel megdöntötte Neel Jani 2015-ös körrekordját. A japán versenyző 3:14,791-es idővel szerezte meg a pole-t a #7-es Toyota számára, amely idő már az abszolút rekordhoz képest is 1 másodpercen belül van – Pedro Rodriguez 3:13,9-es ideje mára már nem hivatalos körrekord, hiszen a sikánok azóta kerültek be a Mulsanne-egyenesbe.

A valaha volt leggyorsabb, 251,881 kilométer per órás átlagsebességű kört a többiek megközelíteni sem tudták. A #7-es Toyota mögött a testvérautó, a #8-as következett bő 2 másodperc hátránnyal, majd jöttek a Porschék, végül a harmadik Toyota és a ByKolles privát autója – utóbbi csak bő egy másodperccel tudta megelőzni a legjobb P2-es egységet. Érdemes még kiemelni, hogy mindkét nagy gyártónak volt egy-egy műszaki hibája: a #8-as motorcserére kényszerült, így kihagyta a második időmérőt, míg az esti kvalifikáción a #2-es Porsche adta meg magát.

Az LMP2-ben az Oreca-karosszériát használó csapatok óriási fölényben voltak, hiszen az első kilenc helyet ők hozták el, élen a pole-t este megszerző #26-os G-Drive-val, az addig vezető #25-ös Manorral, valamint a #38-as Jackie Chan-autóval. A legjobb nem orecás egység a #27-es SMP lett, hátrányuk mintegy két és fél másodperc. Külön érdemes kiemelni, hogy a legjobb LMP2-es idő már jobb volt az Audi 2011-es pole-körénél – az utolsó nem-hibrid Le Mans-i pole-körnél!

A GTE Próban talán némi meglepetésre az Aston Martin magabiztosan szerezte meg a rajtelsőséget a #97-es autóval, míg a testvérautó, a #95-ös harmadik lett. A sormintát a 2–4. helyen a két AF Corse teszi teljessé, majd az 5–7. pozícióban jön a legjobb Ford, Corvette és Porsche. A mezőny igen szoros volt, a legjobb és a leggyengébb Pro-egység között kevesebb mint 1,8 másodperc volt a különbség, s utóbbit, a #91-es Porschét mindössze két és fél tizeddel követte a Larbre #50-es egysége, mely elhappolta a pole-t az előzetesen favoritnak tűnő #98-as Aston elől.

Rajt szombaton 15 órakor, a versenyről idén is 24 órán át FOLYAMATOS ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉST olvashattok majd a Formula.hu-n, benne képekkel, videókkal, érdekességekkel, s mindennel, amire érdemes odafigyelni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: