DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WEC

Lopez: Jól tette a Toyota, hogy lefokozott

A Formula-E párizsi hétvégéjén beszélgettünk a WTCC kényelmét idén két komoly kihívásra cserélő Jose Maria Lopezzel, aki egyelőre nem bánja a győzelmek hiányát, hiszen bőven lefoglalja őt a tanulás.

Az argentin a Formula-E-ben a DS Virginnel, valamint a WEC-ben a Toyotával párhuzamosan versenyez, ám eddig egyik sorozatban sem alakulnak túl jól a dolgai, és több hiba is rányomta a bélyegét tavaszi szereplésére. Arra a kérdésünkre, hogy az elmúlt három év győzelmi sorozatait vagy az idei kihívásokat élvezi-e jobban, a következő választ adta:

„Nagyon más, a korábbitól teljesen eltérő kihívásról van szó, de tisztában is voltam vele, hogy rendkívül erős riválisaim lesznek. Más, de élvezem ezt az új kalandot. A WTCC-ben persze jobbak voltak az eredmények, de ez most még nem az eredményekről szól számomra, hanem arról, hogy minél jobban érezzem magam az autókban.”

C_9ahn4UIAAEgvJ



Lopez legutóbb a Hosszútávú Világbajnokság silverstone-i futamán bemutatott balesetével hívta fel magára a figyelmet, ami meg is pecsételte idei szezonját a sorozatban, hiszen Spát kénytelen volt kihagyni, Le Mans-ra pedig a beugró harmadik autóba helyezte át őt a Toyota Stephane Sarrazin helyére. A 34 éves pilóta elismeri, hogy különös „lefokozása” a zűrös évkezdetének következménye, de nem neheztel emiatt a japánokra.

„A csapat döntése volt, de érthető, így részemről rendben is van. Számomra nem sok változik ettől, hiszen továbbra is versenyezni fogok Le Mans-ban, a szezon további részére pedig visszaülök majd a #7-es autóba” - erősítette meg Lopez. „A csapatnak viszont jobb esélyei lehetnek így a győzelemre, hogy nem én ülök a #7-esben, hiszen egyáltalán nincs tapasztalatom. Okkal vagyok ott a sorozatban, azért választottak engem, mert tudják, hogy képes vagyok szállítani az eredményeket. De a rutinom még hiányzik, és előfordulhat, hogy ismét olyan helyzetbe kerülök majd, mint Silvestone-ban, ahol a tapasztalatlanságom miatt követtem el hibát. Ezért érthető, hogy Stephane ül a helyemre, aki nagyon jól ismeri az autót. A csapatnak így lesz két olyan autója, amelyeket nagyon jól felkészítettek és rutinos pilóták vezetik, én pedig ott vagyok a harmadik autóban, ám ha sima versenyt futunk, nekünk is lesz esélyünk a győzelemre. Nico [Lapierre] és Yuji [Kunimoto] révén itt is erős csapattársaim lesznek, szóval semmi gondom azzal, hogy a #9-es autóba kerültem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: