DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WEC

Nem sikerült lelassítani az LMP1-eseket

Az F1-gyel ellentétben a WEC-ben olyan szabályváltozások történtek, melyek visszavettek az autók kanyarsebességéből – legalábbis ez volt az elmélet. Valójában már a tavalyi köridők közelében járnak.

A Hosszútávú Világbajnokság első osztályának két megmaradt gyártója, a Porsche és Toyota a héten együtt teszteltek Spanyolországban, a Motorland Aragon versenypályán, az LMP1-esek pedig alig teljesítettek gyengébb köridőt, mint tavaly ugyanezen a helyszínen. Ez annak tükrében meglepő, hogy az aerodinamikai korlátozások az előzetes számítások szerint 30 %-nyit vettek vissza a leszorítóerőből, amely Le Mans-ban, a 14 kilométeres pályán négy másodperccel lassabb kört eredményezne.



„Két napig mentünk együtt, és elmondható, hogy a köridők nem voltak messze a 2016-osaktól” – mondta Andreas Seidl, a Porsche LMP1-es csapatának főnöke az Autosport lapnak. Arra a kérdésre, hogy sikerült-e visszahozni a szabályváltozással elveszített leszorítóerőt, így válaszolt: „Úgy tűnik, így történt – a mi dolgunk az, hogy kiegyenlítsük a hátrányt.”

Köridőkről és arról, hogyan áll egymáshoz képest a két istálló, Seidl nem volt hajlandó beszélni, arra hivatkozva, hogy a Porsche és Toyota különböző programokat teljesített. A gyártók azt sem erősítették meg, hogy magas vagy alacsony leszorítóerejű specifikációt teszteltek.

A Porsche 919 múlt héten ugyanezen a pályán teljesített hosszútávú tesztet, melyen a csapatvezető elmondása szerint 7200 kilométert tettek meg, ezzel pedig meggyőződtek arról, hogy hatórás futamokon nem fenyegeti őket megbízhatósági probléma. A Porsche eddig ezen a két teszten vett részt új autójával, míg a Toyota harmadszor járt pályán az idei versenygéppel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: