DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
USA

Andretti nélkül jóval nehezebb a McLaren dolga

Fernando Alonso másodszor is rajthoz áll az Indy 500-on, két évvel ezelőtthöz képest viszont nehezebb a McLaren helyzete, mert 2017-ben szinte egy kész autót kaptak, most ilyen nem lesz.

2017-ben a közvélemény teljes meghökkenésére, Fernando Alonso bejelentette, hogy kihagyja a Monacói Nagydíjat, mivel részt vesz az indianapolisi 500 mérföldes viadalon, méghozzá a McLaren színeiben. Abból a szempontból nem okozott nagy meglepetést, hogy a wokingi istálló annyira gyengén muzsikált akkoriban (a megbízhatatlan és gyenge Honda-motorral), hogy nem sokat kockáztatott a verseny elmulasztásával.

A McLaren azonban közel sem volt teljesen magára hagyva a programban, ugyanis szoros szövetséget kötött az Andretti Autosporttal már a felkészülés elejétől. Michael Andretti személyesen felügyelte a narancssárga versenyautó és a kétszeres világbajnok Fernando Alonso felkészítését, ami igen jól sikerült. Az oválpályás tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező spanyol gyorsan felvette a ritmust, az időmérőn és a futamon is kiválóan teljesített, huzamos ideig vezette is a mezőnyt. A hajrában azonban egy motorhiba megfosztotta a győzelem lehetőségétől, kiállni kényszerült.

A McLaren vezetői pontosan tudják, hogy idén sokkal nehezebb dolguk lesz, hogy nem Andrettivel szövetségben, hanem szinte önállóan kell dolgozniuk. Némi segítséget azért kapnak az IndyCarban szereplő Carlin istállótól, de ez nem is hasonlít ahhoz az együttműködéshez, amilyenben két éve az 1991-es bajnoktól részesültek.

Alonsónak nehezebb dolga lehet Michael Andretti felkészítő munkája nélkül


„2017 egészen könnyű volt, mert Michael Andretti a munka oroszlánrészét elvégezte, márpedig ő óriási rutinnal rendelkezik. Pontosan tudtuk, hogy Fernandót egy gyors, remekül felkészített autóba ültetjük, mindezt rövid idő alatt sikerült elérni” – magyarázta Zak Brown, McLaren-főnök, aki nemrég azt is elismerte, hogy néhány éven belül a csapat biztosan teljes évadra is visszatér az IndyCarba.

„Ezúttal egészen más a helyzet, az idei teljes egészében a McLaren erőfeszítésein múlik. Némi támogatást kapunk a Carlintól, de ez inkább az üzemeltetésben segítség. Megosztunk egymással bizonyos adatokat, ami azért szintén hasznos, mivel egyetlen autóval Indianapolisban könnyedén eltévedhet az ember.”

Nemrég a McLaren már tesztelte új autóját a Texas Motor Speedway oválpályán, hogy kicsit újra szokják a számukra még mindig szokatlan kialakítást. Szerdán pedig már Indianapolisban nyomhatják a gázt az éles helyszínen az ezúttal Chevrolet-motorral szerelt Dallarával.

„Láttam már sok nagy csapatot is szenvedni ezen a pályán, folyamatosan kell építkeznünk. Tudomásul kell venni, hogy április 24-e nem az időmérő napja, a két legfontosabb napunk májusban lesz az időmérőn és a versenyen” – tekintett előre Brown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: