DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
USA

Idő kérdése a McLaren teljes szezonos IndyCar-programja

Két éve már ott volt Fernando Alonsóval a McLaren az Indy 500-on, akkor még az Andretti Autosporthoz társulva. Idén már saját autóval indulnak, hamarosan pedig jöhet a teljes szezonos szerepvállalás is.

2017-ben, Fernando Alonso indianapolisi bemutatkozása során a McLaren még az Andretti Autosportra volt utalva a teljesítményt illetően. Most, 2019-ben, a visszatéréskor az istálló már saját programmal indul, igaz, a Carlinnal most is együttműködik a sorozatban jelen lévő istállók közül, de már jóval lazábban, mint annak idején, két éve Andrettiékkel.

A csapat ügyvezetője, a hétvégi Long Beach-i IndyCar-futamon jelen lévő Zak Brown elmondta, most már inkább csak a mikor a kérdés azzal kapcsolatban, hogy teljes szezont is bevállaljanak, és nem úgy kezdődnek a mondatok ezzel kapcsolatban, hogy „indulunk, ha...”.

„Nagyon nagy rajongói vagyunk ennek a bajnokságnak” - szögezte le Brown az IndyCarra utalva. „Mark Miles és a csapata nagyszerű munkát végzett. Kiválóak a versenyek, nagyszerű csapatokkal, versenyzőkkel és versenyhelyszínekkel. Ezek után pedig a McLaren nyilván szeretne itt is versenyezni.”

00119002_352



A prioritások még mindig nem változtak, sokkal inkább afféle portfólió-bővítésről van szó. „Eddig nagyon a Formula-1-re koncentráltunk, és ez továbbra sem változik, mostanra viszont bővült a csapatunk olyan szakemberekkel, mint a technikai igazgató James Key, aki már kezdett is, vagy éppen Andreas Seidl, aki jövő hónapban áll munkába. Jönnek az emberek, alakulnak a befektetések, ebbe az irányba pedig egy újabb lépés az indianapolisi indulás.”

A távlati célok egyértelműek. „A csapat részvényesei szeretnék, ha teljes szezonban is indulnánk. Ha már 2020-ban indulni szeretnénk, azt például már nyárig el kellene döntenünk. Ha ez nem valósul meg, akkor ott lesz 2021 is. Nagyon fontos az időzítés, de most már inkább ez az érdekes kérdés, és már egyre kevesebb a ha-val kezdődő feltétel. Abban biztos vagyok, hogy csatlakozni akarunk az IndyCarhoz, viszont ez csak akkor fog működni, ha az F1-es teljesítményünkkel is elégedettek vagyunk. Az előszezonunk jó volt, az első néhány verseny is jó volt, de egyelőre még nagyon kevés telt el a szezonból.”

Brown elmondása szerint az nem befolyásolja a csapat döntését, hogy 2022-től a sorozatban új motorformulát terveznek bevezetni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: