Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. február 20. szerda
USA

Alonso kitűnő daytonai teljesítménye számokban

Ha valakinek kétségei lettek volna Fernando Alonso vezetési tudásával szemben, Daytonában a kétszeres világbajnok spanyol elképesztő versenyzést mutatott be, megérdemelt sikert aratva ezzel.

Korábban sok kritika érte a spanyol ászt amiatt, hogy a tavalyi Le Mans-i 24 órás viadalon a valódi rivális nélkül rajthoz álló Toyota szándékosan alakította úgy az eseményeket, hogy a Fernando Alonso által fémjelzett trió végezzen elsőként a versenyen, mivel ennek sokkal jobb a kereskedelmi értéke. Igaz, a kétszeres világbajnok ott sem kullogott éppen az utolsó között, éjszaka például egészen figyelemre méltó etapokat futott.

Az elmúlt hétvégén a heves esőzés (és a piros zászló) miatt jóval rövidebbre sikeredett Daytonai 24 óráson az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy nem csak egyike volt a győztes csapat tagjainak, hanem ő volt „a pilóta”, aki gyakorlatilag megnyerte a 10-es számú Wayne Taylor Racing számára a versenyt.

Számtalan olyan futamot teljesített karrierje során, amire igazán büszke lehet, ez biztosan ezek közé fog tartozni. A számok azt bizonyítják, hogy daytonai teljesítménye egészen elképesztő volt, a wtf1 szakportál ki is emelte azokat a sarokpontokat, amik ezt alátámasztják.

Alonso a 9. helyen vette át az autót, amikor két óra elteltével először volán mögé ülhetett. Mikor első bokszutcai látogatását megtette, már a negyedik pozícióban állt, majd csakhamar a harmadikra jött fel. Kicsit később két körre volt szüksége ahhoz, hogy először a második helyen álló Acura-pilótát, Helio Castronevest maga mögé utasítsa, majd alig egy körrel később ugyanezt tette a Mazdát irányító Rene Rasttal.

Húsz másodperccel húzott el a mezőnytől, mindezt kétszer is végrehajtotta. Körönként több, mint egy másodpercet adott az üldözőknek, leginkább forgalomban autózott sokkal jobban, mint a riválisok. Egy biztonsági autós időszak miatt előnye semmivé foszlott, ám Alonso egy pillanatig sem aggódott, az újraindítás után ismét húsz másodpercre növelte előnyét.

Fernando Alonso Daytonában megmutatta, hogy még mindig egészen kivételes pilóta

A DPi mezőnye általában meglehetősen szoros, Alonso azonban átlagban úgy vezetett a második helyezett előtt tizenhárom másodperces előnnyel, hogy a második és a nyolcadik helyezettet mindössze tizenöt másodperc választotta el egymástól.

Negyedik helyen vette át a versenyautót, amikor rákezdett az eső. Azonnal felvette a ritmust, körönként mindenkinél két teljes másodperccel gyorsabb köröket autózott, alig néhány kör után már a második helyre ugrott előre. Egy jól időzített bokszutcai kiállást követően pedig már az élen találta magát. Miután újra az élre állhatott, több olyan szegmens is akadt, amikor 3-5 másodpercet adott az üldözőknek, mindig remekül érezte, mennyi víz van a pályán, meddig mehet a határon.

Ennek eredményeképpen harmincöt percnyi esős vezetés után 50 (!) másodperces előnyt épített ki, az adatok szerint egyetlen rosszul sikerült köre sem akadt, egyenletesen tartotta elképesztő tempóját. Ha a 4-es Corvette nem karambolozik, jó eséllyel az egész mezőnynek kört adott volna. Így azonban rendre elveszett a többször is kiépített hatalmas előny.

Amikor Alonso érzékelte, hogy már nagyon veszélyes mennyiségű víz áll a pályán, jelezte ezt rádión és a verseny leállítását kérte. Pedig ekkor a második helyen állt, a versenyt vezető Felipe Nasrt szorongatva. A brazil végül hibázott egy kanyarban, Alonso átvette a vezetést, tíz perccel később pedig leállították a versenyt. Ha csak egy negyedórával is hamarabb történik mindez, nem a Cadillac győz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?