DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
USA

Alonso: Csak szórakozás a NASCAR-teszt - egyelőre

A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso és a hétszeres NASCAR-bajnok legenda Jimmie Johnson hétfőn cserélnek autót Bahreinben. Egyelőre komolyabb szándékok nélkül. Egyelőre.

Fernando Alonso azt a Chevrolet-t kapja meg a hétszeres NASCAR-bajnok Jimmie Johnsontól, amelyet az amerikai versenyző a Charlotte-i oválpályából kialakított, úgynevezett roval vonalvezetésen használt, míg Johnson egy V8-as, Mercedes erőforrással hajtott, néhány éves McLarenbe ülhet be hétfőn, a bahreini pályán, nem túl messze Abu Dhabitól.

Alonso egyelőre örömautózásnak fogja fel ezt a menetet. „Egyelőre egy merő szórakozás az egész” - szögezte le Alonso. „Persze nem zárhatom ki, hogy annyira megtetszik az egész, hogy egyszer majd ilyen stock-carokkal is szívesen versenyeznék, de egyelőre semmi többről nincs szó. Most mindössze felfedezek magamnak egy másik autót egy másik sorozatból, és egy másik koncepciót a versenyzésről. Szóval sok újdonság vár rám, de szeretek új dolgokat kipróbálni és felfedezni.”

00118023_290



Az biztos, hogy merőben új élmény lesz ez a spanyolnak. „Teljesen más lesz minden eddig vezetett autóhoz képest, de legalább Bahreinben csináljuk majd, egy olyan pályán, amit ismerek, nem egy ovál vagy valami, ami nyilván sokkal nehezebb lenne. Minden új lesz, de ezek ébresztik fel igazán az ösztönöket a versenyzőben.”

Alosónak egyelőre nyárig van programja - júniusig letudja a WEC-versenyeket és az Indy 500-at is. Van ott még hely akár másnak is. „Nincs konkrét tervem, mit akarok csinálni ez után. A prioriát az Indy 500, emellett pedig nyilván jó lenne megint nyerni Le Mans-ban és bajnoki címet is szerezni. Minden más alacsonyabb helyen van a fontossági sorrendemben.”

Hogy utána mi jön, az még tényleg a jövő zenéje. „Hosszabb távon nem tudom még, mi lesz. Talán teljes IndyCar-szezont futok majd, talán visszatérek 2020-ban az F1-be, de az is lehet, hogy a gokart-vb-n szerepelek majd!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: