DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
USA

Ericsson az IndyCarba igazolt

Azok után, hogy a Saubertől és a Formula-1-ből kiszorult, Marcus Ericsson a tengerentúlon találta meg a helyét: az IndyCarba igazolt, a súlyosan sérült Robert Wickens autóját kapja meg 2019-ben.

2017 év közben sok múlt az ő jelenlétén, illetve még inkább a szponzorai pénzén, hogy a Saubernek nem kellett lehúznia a rolót. Talán ennek is volt köszönhető, hogy 2018-ra Marcus Ericsson megtarthatta helyét a csapatnál, holott már akkor is sokan sok embert beültettek virtuálisan a helyére.

Most, hogy 2018 végén még inkább átalakul a Sauber a jövő évre vonatkozóan, Ericssonnak most már tényleg nem jutott hely a svájci istállónál, a két autót ugyanis a nem teljesen újonc, de első teljes szezonjára készülő Antonio Giovinazzi, valamint 2007 világbajnoka, a mezőny rangidőse, Kimi Raikkönen kapta meg.

Ericsson szolgálatait értékelték a csapatnál azzal, hogy őt választották harmadik számú versenyzőnek, de ez azért nem jár akkora elfoglaltsággal, ami igazán lekötné őt, a svéd épp ezért folyamatosan azt kommunikálta, hogy keres más lehetőségeket is.

Végleges döntés most született Ericsson karrierjében, a nem olyan rég 28. születésnapját ünneplő versenyző ugyanis az IndyCarba igazolt. Csapata az a Schmidt Peterson Motorsports lesz, amelynek autójában Robert Wickens néhány hónapja súlyos gerincsérülésekkel és bénulással járó balesetet szenvedett, Ericsson ráadásul pont az ő helyére érkezik teljes szezonra, a kanadai James Hinchcliffe mellé.

00118021_705



„Nagy megtiszteltetés nekem az, hogy 2019-ben én lehetek a Schmidt Peterson Motorsports egyik versenyzője” - fogalmazott Ericsson a Motorsport.com kérdésére válaszolva. „Úgy gondolom, ez a tökéletes továbblépés öt év F1-es karrier után. Alig várom már, hogy az SPM szakembereivel dolgozhassak, akikről rengeteg jót hallottam már az utóbbi időben. Nagyszerű sikereket értek el a múltban, és nagyon várom már, hogy ezekhez a sikerekhez én is hozzátehessem a magam részét, valamint én is fejlődni tudjak.”

„Az IndyCar-versenyzés rettenetesen izgalmasnak néz ki és nagyon várom már, hogy én is megmérethessem itt magam. De persze rengeteget kell még tanulnom, például az új pályákat, valamint önmagában az oválversenyzést, mint olyat.”

A csapattulajdonos Sam Schmidt így beszélt új versenyzőjéről. „Nagy örömmel köszöntjük Marcust a csapatban. Ő már rengeteg tapasztalattal rendelkezik a topkategóriás versenyzést illetően, így pedig biztosak vagyunk abban, hogy nagyon sokat fog tudni nekünk segíteni. Amellett, hogy számára gyakorlatilag minden pálya, főleg az oválok teljesen újak lesznek, nagyon bízunk a munkamoráljában, valamint a mérnökeiben, akik segítenek majd neki a tanulási folyamatban. Jól ki fogják egészíteni egymást James-szel, és egymást hajthatják majd az egyre jobb eredmények felé.”

A csapat harmadik versenyzője, Jack Harvey szintén nem kerül ki a csapat kötelékéből, ő azonban továbbra sem tud teljes szezont vállalni. Ericsson egyébként a hetes rajtszámot kapta a csapattól, a hatost ugyanis egyfajta gesztusként fenntartják Wickensnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: