DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Fittipaldi gyógyulgat, egyértelmű célja Indy

Bár továbbra is, tavasszal elszenvedett lábtöréséből lábadozik, Pietro Fittipaldi elszánt, hogy jövő évi céljait megvalósítsa. Az Indy 500 mellett mindenképpen egy nyitott karosszériás sorozatban indulna.

Nagyon hamar kukába dobhatta idei szezonját a kétszeres Formula-1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi unokája, Pietro. A WEC-széria nyitófutama előtti edzésen a fiatal brazil óriásit bukott a DragonSpeed BR Engineering BR1 versenyautójával, aminek következtében bal lábát és jobb bokáját is eltörte.

Ezzel elúszott számára a Le Mans-i 24 órás is, ahol első ízben vett volna részt. A jobb boka aránylag gyorsan meggyógyult, ám bal lábának teljes gyógyulása hosszabb időt igényel. Bár az IndyCarban egy speciális lábvédővel már rajthoz állt Mid-Ohióban, július végén, utólag elismerte, túl korai volt a visszatérés, mivel erős fájdalmat és kimerültséget érzett a verseny során.

Spa-Francorchamps-ban szálltak el Fittipaldi idei esélyei


Néhány hét múlva viszont teljesen meggyógyulhat sérült bal lába is és már jövő évi feladataira koncentrál. „Néhány (valószínűleg öt-hat) héten belül 100%-os állapotban leszek és a bal lábam végre teljesen rendbe jön. Egyelőre nem döntöttünk arról, hova tovább 2019-ben. Kissé korai lenne még erről beszélnem, de egyértelmű célom, hogy teljes szezont fussak egy nyitott karosszériás sorozatban” – idézi Pietro Fittipaldit a Motorsport.com szakoldal.

„Mindenképpen szeretnék az Indy 500-on is versenyezni, ez az egyik fő célom. Idén nem tehettem meg, de ha esélyem nyílik rá, egészen biztos, hogy jövőre rajthoz akarok állni ezen a viadalon” – tette hozzá a brazil tehetség.

Dale Coyne (Fittipaldi indycaros csapatfőnöke) mindenesetre nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis extra szponzori pénzeket próbál szerezni, hogy nagyszabású terveit végrehajtsa. A veterán csapatfőnök ugyanis szeretné megtartani Fittipaldit jövőre is, miközben a Formula-1-ben körön kívülre kerülő tehetségekre is fáj a foga (Ocon, Vandoorne és Wehrlein vannak a célkeresztben). Ha úgy alakul, az IndyCarban egyáltalán nem ritka, hogy egy csapat kettőnél több autót is nevez a bajnokságban, gondoljunk csak Michael Andretti gárdájára, az egykori CART-bajnok négy-öt versenyautót szokott indítani már hosszú évek óta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: