DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
USA

Mikor kerül sor Alonso IndyCar-tesztjére?

Egyes hangok szerint a spanyol a nyári szünetben újra vezette volna az Andrettit, de valószínűbb, hogy a gyakorlásra csak ősszel kerül sor. A pilóta csupán annyit reagált, hogy zsúfolt naptára van.

Amerikában egyre hangosabbak a pletykák, amelyek szerint Fernando Alonso, aki utoljára a 2017-es Indianapolis 500-on vezetett IndyCar-autót, hamarosan újra tesztelni fogja az Andretti Autosport versenygépét. Még az a konkrétum is felmerült, hogy a spanyol a Magyar Nagydíj után, Portlandban ül autóba, de ezt mind az Andretti elnöke, Bob Edwards, mind a McLaren vezetője, Zak Brown cáfolta.

„Fernando nem tesztel jövő héten Portlandban, és sosem volt tervben egy ilyen lehetőség. Augusztusban a WEC-ben lesz versenye, ezért a nyári szünetben Európában marad” – mondta a racer.com-nak Brown, hozzátéve, hogy az év későbbi részében megvalósulhat a teszt: „Ugyanakkor tesztelhet később, az ősz folyamán. Eléggé hektikus versenynaptára van, amelyben próbálunk rést találni. Az IndyCarban óriási lenne, szerintem szeretne ott versenyezni, és az IndyCar is imádná őt.”



Brown többször találkozott az Andretti csapattal annak ügyében, hogy közös, kétautós programról tárgyaljanak. Ezt továbbra sem fújták le: „Még mindig dolgozunk terveinken, de jelenleg kizárólagosan az F1-re fókuszálunk. Majd a hétvégi magyar verseny után, ha elindul a nyári szünet, lesz időnk döntéseket hozni.”

A Racer Alonsót is megkérdezte arról, sor kerül-e még 2018-ban IndyCar-tesztre: „13 vagy 14 versenyem van még vissza, és nem csupán az F1-ben, ezért nehéz lenne bármi mást beiktatni a naptáramba. Tervezek még legalább egy vagy két gokartversenyt, hosszútávú futamokat. Ennél többet nehéz lenne beiktatni” – mondta a spanyol, akire tíz Formula-1-es nagydíj és három WEC-forduló vár november végéig.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: