DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Detroitban tárgyal az IndyCarról a McLaren

Egyre komolyabbnak tűnik a lehetőség, hogy az F1-es istálló már 2019-ben csatlakozik az amerikai szériához. A hétvégi versenyen Zak Brown és Gil de Ferran fog tárgyalni a lehetséges partnerekkel.

Az utóbbi hetekben felerősödtek a hangok, hogy az idei lehet Fernando Alonso utolsó szezonja a Formula-1-ben, a spanyol versenyző 2019-ben az IndyCarban folytatja – úgy, hogy közben csapatot nem vált, a McLaren tengerentúli projektjében vállal szerepet. Zak Brown, az istálló vezérigazgatója elismerte, a McLarent IndyCarral szóba hozó pletykáknak van valóságalapjuk.

Most a Racer magazin számolt be arról, hogy az amerikai Brown és a McLaren nemrég kinevezett tanácsadója, Gil de Ferran – kétszeres CART-bajnok brazil – jelen lesznek az IndyCar hétvégi versenyén, Detroitban. Néhány héttel korábban az Indy GP-re ugyancsak elutazott egy szűkebb McLaren-különítmény.



„Gil, én és még néhány mclarenes jelen leszünk a detroiti találkozókon” – ismerte el a Racernek Brown, ugyanakkor hangsúlyozta, egyelőre még a tapogatózás fázisában tartanak, az elhatározás egyelőre messze: „Hétvégén nem lesz döntés, és konkrét határidő sincsen.”

A McLaren-küldöttség olyan IndyCar-csapatokkal fog tárgyalni, melyekkel együttműködésre léphet akár már 2019-ben. Az elsődleges jelölt az Andretti Autosport, amely a hátteret biztosította a McLaren tavalyi Indy 500-részvételén is. Egy másik esélyes a Rahal Letterman Lanigan Racing: Bobby Rahal elárulta, a formációt már 2017-ben megkereste a McLaren, a csapat azonban létszám és felszerelés hiányában visszautasította a felkérést. Csak később tudták meg, hogy Fernando Alonsónak kellett volna autót biztosítaniuk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: