DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
USA

Együttműködik az F1 és az IndyCar a fejvédelem kapcsán

Bár két különböző útvonalon indult el a két széria, az amerikai sorozat mérnökigazgatója, Jeff Horton elárulta, hogy minden információt megosztanak egymással a halo és az aeroscreen kapcsán.

Évek óta a fejvédelem számít a központi biztonsági kérdés a különböző formulaautós szériákban, így többfajta megoldással előálltak már az egyes sorozatok. A Formula-1 végül a halóra szavazott, az IndyCar azonban más utat jár be: néhány hónapja Scott Dixon az aeroscreent tesztelte – tegnap ezt Josef Newgarden is megtette –, amelyet a száguldó cirkusz néhány kör után viszonylag hamar leszavazott.

newgarden-ic-aeroscreen-1



Úgy tűnik azonban, még egyáltalán nem biztos, hogy teljesen kukázzák a halón kívüli elképzeléseket, az IndyCar bajnokságának mérnökigazgatója, Jeff Horton ugyanis elárulta, hogy a két sorozat folyamatosan egyeztet a fejvédelmi megoldásokkal kapcsolatos teszteket illetően:

„Kétirányú ez az együttműködés, mivel mi minden adatot megosztunk az F1-gyel. Ők is ezt tették, mindketten sokat tanultunk a másiktól, ez egy jól működő kapcsolat” – magyarázta Horton, akinek szavait az F1i.com szakoldal idézi. „Van egy csoportunk, akik elég gyakran kommunikálnak velük, mivel folyamatosan vannak egyeztető találkozóink. Megvizsgálhatjuk a halo előnyeit és hátrányait, és ők is ugyanezt teszik nekünk köszönhetően a szélvédővel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: