Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. május 25. péntek
USA

A fináléban törtek össze az újoncálmok

Robert Wickens és Alexander Rossi csatájáról szólt a verseny St. Petersburgben, két körrel a vége előtt azonban ütközött a két versenyző, így Sebastien Bourdais sikerével indult az IndyCar-szezon.

Nem kis meglepetésre a DTM-ből érkező újonc, Robert Wickens rajtolhatott az élről az IndyCar 2018-as szezonnyitóján, St. Petersburgben. Az első körök nem alakultak zökkenőmentesen: a második helyről induló Will Power már az első kanyarokban megforgott, de bajba került Tony Kanaan és Charlie Kimball is. A sárga zászlós megszakítások utáni egyik újraindításnál a szintén debütáns Jordan King időszakosan az élre ugrott, de a következő alkalommal Wickens visszaelőzte, így ismét ő vezetett, mögé pedig az ellenfeleit villámgyorsan maga mögé utasító Alexander Rossi zárkózott fel másodiknak.

A több teljes pályás sárgás időszakot hozó verseny – egy ízben például Graham Rahal vetődött be Spencer Pigot mellé, míg Scott Dixon Takuma Sato autójába szállt bele hátulról – jelentős részében Wickens és Rossi hajtotta egymást az első két helyen, de a futam elején defektet szenvedő, s emiatt a bokszkiállásait más ütemben teljesítő Sebastien Bourdais neve is időről időre feltűnt az első pozícióban.

A fináléra aztán egyedül maradt Wickens és Rossi, az amerikai azonban a lekörözéseknél hibázott, így lemaradt kanadai ellenfeléről. Viszont a René Binder falba állása utáni sárga miatt ismét elolvadt közöttük a különbség, Max Chilton újabb hibája után pedig már csak két körük maradt a versenyzőknek eldönteni a győzelem sorsát. Az pedig végül ütközéssel dőlt el: Rossi előzni próbált, ellenfele azonban nem hagyta magát, egymásnak csúsztak – ez pedig azt jelentette, hogy 2017 után ismét Bourdais zsebelte be az elsőséget Rahal és Rossi előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?