DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Jobban muzsikál a szélvédő az IndyCarban

2018-ban kötelező lesz a fejvédelem a Formula-1-ben, a halóval ellentétben az IndyCar a pajzs irányába indult el. Scott Dixon óvatosan optimista a próba után, de egy komoly hibára felhívta a figyelmet.

A négyszeres IndyCar bajnok általában véve pozitív véleménnyel van egyelőre a tengerentúli sorozatban próbálgatott, speciális fejvédelem, az F1-es pajzshoz igen hasonló szélvédőről. Először futtatta meg pályán az újítást, de úgy véli, még jócskán dolgozni kell rajta, mielőtt élesben is bevetik a bajnokságban.

A szélvédő esetében is attól tartottak előzetesen, hogy a hajlításoknál megzavarhatja a pilóta látását, ahogy ez Sebastian Vettel esetében történt Silverstone-ban a Formula-1-ben, tavaly nyáron. Dixon azonban nem tapasztalt ilyet, összességében jól vizsgázott nála az eszköz, de néhány dolgon azért változtatni kell.

Az IndyCarban beválhat, ami a Formula-1-ben nem működött


„Kicsit másabb érzés ezen keresztülnézve futni a köröket, mivel elég vastag. Ugyanakkor azt hittem, sokkal inkább eltorzítja a valós képet, de részemről ilyet nem tapasztaltam. Még meg kell vizsgálnunk a lemenő nap fényénél, valamint éjszaka is” – nyilatkozta Scott Dixon a Motorsport.com szakoldalnak.

A Ganassi pilótája egy kellemes és egy kellemetlen mellékhatásra hívta fel a figyelmet a tesztelést követően. „A legfurcsább az benne, hogy nagyon csendes, a sisakunk nem hánykolódik, az autó simán halad, olyasmi érzés, mintha valami luxusautót vezetnénk. De a hűtés! A hűtést meg kell oldanunk, mert semmilyen levegő nem érkezik az autóba, úgyhogy még fejlesztenünk kell, hogy jobbá tegyük” – mutatott rá a fő eltérésekre Dixon.

A phoenixi tesztelésen kívül biztosak lehetünk abban, hogy még hosszú ideig próbálgatni fogják a pajzsot, mielőtt élesben is bevetik, Dixon pedig aláhúzta, hogy szerinte mindenkinek ki kell próbálnia, mielőtt az IndyCar kötelezően bevezeti az újítást.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: