DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
USA

Daytona: Alonsóékat műszaki hiba sújtotta

Futólag az élen is megfordult a United Autosports egysége, azonban előbb egy defekt, majd fékhiba miatt kerültek óriási hátrányba. A spanyol így is bele akar adni mindent – Strollék eddig sokkal jobban állnak.

Ígéretesen indult Fernando Alonso bemutatkozása a daytonai 24 óráson. A spanyol egysége, a United Autosports 23-as számú LMP2-ese a 13. rajthelyről indult, az első etapban Alonsóval a volán mögött. Ezután Lando Norris vezetett, aki a verseny első negyedében egészen a hatodik helyig felzárkózott. Sőt, mikor eleredt az eső, az előtte álló autók pedig kiálltak, Norris futólag az élen is tartózkodott – ez persze nem volt reális pozíció.

Mikor azonban az egység harmadik pilótája, Phil Hanson ült a volán mögé, a Ligier-Gibson defektet kapott. A problémák pedig folytatódtak, mikor Alonso másodszor került sorra: a spanyol fékhibát tapasztalt, a bokszba kellett visszatérnie hosszas szerelésre. Az autó 26 körös hátrányban tért csak vissza.



„Balszerencsés eset történt Phillel, defektet szenvedtünk, mielőtt beülhettem volna. Ezzel négy kört veszítettünk, és valamelyest sérült az autó is” – jelentette a motorsport.com-on idézett Alonso. „De az etapjaim jók voltak. Az éjszaka folyamán megvolt a tempó, sokkal jobb volt az érzet az autóban. A safety car mögött visszanyertünk két kört. Valószínűleg a top 5-ért harcoltunk, már a hatodik helyen álltunk.”

„Most azonban fékproblémáink voltak, be kellett gurítani az autót a garázsba. A szerelők a legjobb munkát végzik, remélhetőleg minél előbb visszatérünk a garázsba, de nyilvánvaló, hogy a helyezéseknek már annyi, nagyon sok kört veszítünk. Kár, de az utolsó körig mindent bele fogunk adni. Hálás vagyok, hogy itt lehetek” – mondta Alonso, akinek Indy 500-as szereplésén is egy műszaki hiba tett keresztbe, akkor motorprobléma érte utol.

A verseny épp átlépte a 12 órás pontot – közép-európai idő szerint 20:40-kor intik le –, és a Penske Acurái és a Cadillacek uralják: jelenleg egy körön belül van a 31-es Cadillac (Mike Conway vezet), 6-os Acura (Dane Cameron), 5-ös Cadillac (Christian Fittipaldi), valamint 7-es Acura (Graham Rahal). Lando Norris a 23-as autóval pillanatnyilag a 22. helyen halad. Szintén aktív F1-esként Lance Stroll is ott van a versenyen, az ő 32-es számú egysége 7. pozícióban tartózkodik.

A daytonai 24 órás élőben is követhető ezen a streamen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: