DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
USA

Nem számít győzelemre Alonso daytonai főnöke

A teszteken az élmezőnytől távol kullogott az LMP2-es Ligier, melyet a legnagyobb figyelem övez a daytonai 24 óráson. A dobogó teteje helyett a csapat a legjobb öt közé jutással érné be, de még ez sem lesz egyszerű.

A United Autosports 23-as egysége – a fedélzeten Lando Norrisszal, Phil Hansonnal és Fernando Alonsóval – csak 12. helyen végzett a daytonai 24 órás január eleji tesztelésének időmérős felvonásában, és hasonló pozícióban zárta a többi gyakorlást is. Bár a tesztet uraló Cadillac prototípus teljesítményét kisebb átmérőjű szűkítővel szabályozták le, az LMP2-es Ligier így sem nevezhető favoritnak a kiemelkedő eredményekre. A jelek alapján Alonsónak, aki az Indy 500-on a győzelem feltételeivel vett részt, második amerikai kalandján, Daytonában szerényebb eredménnyel be kell érnie.

„A top 5-ös eredményt megcélozva érkezünk Daytonába” – jelentette ki Zak Brown, aki a McLaren vezérigazgatója, egyben a United Autosports főnöke is. „Rendkívül hosszú és nehéz verseny, melyben 50 autó vesz részt, a legtöbb embert pedig sok év daytonai tapasztalat segíti.”



„Mindennek össze kell állnia, hogy sikerüljön ilyen eredményt megszereznünk, és bár Európában a csapat gyorsan sikerre jutott, Richardnak (Dean, a csapat társtulajdonosa) és nekem nincsenek illúzióim arról, hogy nagyon nehéz hétvége vár ránk. De ettől leszünk erősebbek a csapatnál. Mindannyian izgatottan várjuk a versenyzést a Rolexen” – beszélt arról az amerikai, hogy kemény feladat vár az istállóra, amely két autót állít csatasorba: a másikat Di Resta, Senna és De Saedeleer neve fémjelzi.

Alonso megnyilatkozásaira is jellemző, hogy míg az Indy 500 előtt győzelmet és tripla koronát emlegetett, a 24 órással kapcsolatban a tanulást és tapasztalatszerzést hangsúlyozza a verseny megnyerése helyett: „Többé-kevésbé ugyanaz a cél, mint Indianapolisban. Először is azon lenni, hogy megtanuljam az eltérő vezetési technikát, a hosszútávú versenyek specialistáinak fortélyait ellesni, és jobb versenyzővé válni, mire a 24 óra véget ér” – fogalmazta meg korábban Alonso, aki számtalanszor kiemelte, először indul hosszútávú versenyen és először osztozik másokkal az autón.

A daytonai 24 órás szabadedzéseire és időmérőjére már ma sor kerül: a versenyhétvége teljes programja itt található.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: