DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
USA

„Alonso fenomenálisan teljesített Indyben”

Az Indy 500 1969-es győztesét, és 1978 F1-es világbajnokát, Mario Andrettit lenyűgözte, ahogyan a spanyol pilóta megbirkózott a Brickyard kihívásaival, és harcban állt a győzelemért vasárnap.

Fernando Alonsónak hosszú évek után ismét sikerélményben volt része, hiszen bár 2013 óta nem nyert futamot a Forma-1-ben, 2015 óta pedig pontot is alig szerez, élete első Indy 500-án 27 körön keresztül vezette a mezőnyt, és a 179. körben történt kieséséig harcban állt az első helyért. „Fenomenális” – értékelte Mario Andretti a spanyol szereplését az ESPN-nek adott nyilatkozatában. „Nagyon, nagyon meggyőző volt, és egy kicsit sem vagyok meglepve, hiszen nagyszerű teljesítményt nyújtott már az edzések elejétől kezdve. Ki akarta használni az összes rendelkezésére álló időt, és minden körülmények között készen állt az autó vezetésére.”



„Azt gondoltam, hogy a versenyen sok nehézséggel kell majd szembenéznie, ő azonban tudta, mit kell tennie. Nagyon meggyőző volt, és sajnálom a történtek miatt – nagyon érdekes lehetett volna vele a verseny vége.” Amikor arról kérdezték az amerikait, hogy Alonso az F1-be visszatérve csak még komplexebb versenyzővé vált-e, így válaszolt: „Semmi kétség, hogy megnőtt az ázsiója, ebből a szempontból pedig meg is érdemli. Mindent megtett, amit csak kellett, itt nem voltak vesztesek – kivéve azt az egy motort!”

Egyelőre úgy tűnik, hogy Alonso balszerencséje tovább fog folytatódni a száguldó cirkuszban, ám Andretti úgy véli, a szezon előtt javulni fog a McLaren-Honda helyzete, ami maradásra bírhatja a spanyolt. „Nehéz a helyzete, hiszen egy pilóta csak akkor boldog, hogy ha versenyképes tud lenni – minden más csak frusztrációt okoz. Nagyon sajnálom őt, hiszen miközben a legjobbját nyújtja, az idejét vesztegeti.”

„A McLaren hasonló cipőben jár, hiszen ők is tudják, milyen érzés a győzelem – ezért is támogatták Fernandót, hogy mosolyt csaljanak az arcára. A verseny végéig így is volt. Ami a Forma-1-et illeti, innen már csak felfelé vezet az út számára. Egyelőre úgy tűnik, hogy a McLarennek megvan ehhez az autója, és azt gondolom, hogy a motorok terén is javulni fog a helyzet. Biztos vagyok benne, hogy a szezon vége előtt a pontszerzők között fogjuk látni őt” – tette hozzá 1978 világbajnoka.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: