DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Elcsábíthat-e más F1-eseket is az IndyCar?

Amikor Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója megkereste Mark Milest, a tengerentúli sorozat vezérét, az a fél karját is odaadta volna Alonsóért - most elmondta, hogy terveznek-e más pilótákat halászni a száguldó cirkuszból.

Talán még Fernando Alonso Indy 500-as indulásának kiötlője, maga Zak Brown sem gondolta volna, hogy tervének olyan meleg fogadtatásban lesz része az USA-ban, mint amilyen valóban megtörtént. Az IndyCar vezérigazgatója, Mark Miles repesett az örömtől, amikor értesült honfitársa szándékairól, hiszen a Forma-1 egyik legnépszerűbb pilótája hatalmas figyelmet generál a 101. ötszáz mérföldes futamra.

Annak ellenére, hogy Miles személyesen is közbenjárt az Andretti Autosportnál annak érdekében, hogy Alonso üléshez jusson, sietett kijelenteni, hogy bár csapatok és egyének közötti megegyezésről volt szó, a spanyol szerepeltetése nem az IndyCar stratégiáját tükrözi. „Nem fogjuk úgy figyelemmel követni a nagydíjakat, hogy versenyzőket halásszunk el onnan” – idézte az F1i.com az amerikait. „Alonso indulása az Indy 500-on különleges körülmények egyedülálló keveréke. Egy biztos, több pilóta figyel fel ránk.”



„Meglátjuk, mi fog történni, talán lesz egy olyan pont a karrierjükben, amikor mi is számításba jöhetünk. De önmagában nem ez a stratégiánk. A figyelem a legfontosabb tényező, hiszen ez mindkét szériának segít. Számunkra különösen sokat jelent – nem kereskedelmi szempontból, mert jelentéktelen lesz az ebből származó nyereség. Viszont olyan emberek figyelmét is felkelthetjük, akik nem, vagy nem sokat tudnak a szériánkról.”

Miles szavait tökéletesen aláhúzzák Fernando Alonso első indianapolisi tesztjének adatai: az élő közvetítést több mint kétmillióan nézték meg Facebookon és a YouTube-on. „Nem számítottunk arra, hogy a közvetítésnek ekkora hatása lesz majd. Néhányan azt gondolták, hogy senki sem fogja nézni, de eddig nagyon meggyőző – és még igazából el sem kezdődött!”

Noha Chase Carey, a Forma-1 vezérigazgatója azt mondta, nem túl szerencsés, hogy Alonso kihagyja a Monacói Nagydíjat egy másik sorozat versenyéért, összességében úgy véli, hogy a száguldó cirkusznak is jót tesz a spanyol indianapolisi kiruccanása. Ezzel pedig Mark Miles is egyetért: „Én is ezt gondoltam volna, ha legutóbbi bajnokunk, (Simon) Pagenaud el szeretett volna indulni egy versenyen az F1-ben” – tette hozzá az amerikai a Marca című lapnak adott nyilatkozatában. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: