DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
USA

Korábbi bajnok lesz Alonso mentora az Indyn

Minden támogatást megkap Fernando Alonso, hogy győzelmi esélyekkel harcolhasson az Indy 500-on: az akkor még CART néven futó széria kétszeres bajnoka, Gil de Ferran segíti az újonc felkészülését.

Az Andretti Autosport hatodik, McLaren-Honda színeire festett autóját Indy 500-on vezető Fernando Alonso minden támogatást megkap, hogy tapasztalatlansága ellenére a lehető legjobb eredményt érje el a versenyen, melynek kedvéért a Monacói Nagydíjat hagyja ki. A spanyol vasárnap az IndyCar alabamai versenyén járt, hogy ismerkedjen a közeggel, jövő héten pedig egy extra tesztnapon barátkozik meg autójával.

Emellett egy segítőt is kap, aki saját tapasztalatát felhasználva igyekszik felgyorsítani az ismerkedési fázist. Gil de Ferran 2000-ben és 2001-ben bajnoki címet szerzett a CART-ban, 2003-ban pedig megnyerte az 500 mérföldes versenyt. A brazil, aki a BBC-nek úgy nyilatkozott, „megpróbálok mentora lenni, miközben ismerkedik a speedway-vel és a nüanszokkal”, a Honda nagykövete, még az F1-es csapatnál is dolgozott sportigazgatóként 2005 és 2007 között.

Gil de Ferran 2003-ban


„Biztos vagyok benne, hogy nagy segítséget fog nyújtani a sok újdonságban, amiket meg kell tanulnom” – beszélt Alonso De Ferran közreműködéséről. Hétvégén saját szemével láthatta, miben különbözik a széria a Formula-1-től: „Egészen másmilyen, a leszorítóerő mértéke, az érzet az autóval, az egyenesben haladás, fékezés egy olyan géppel, amely nem szimmetrikus, mind kihívást jelent. És a forgalom is fontos tényező.”

Alonso újra kiemelte, nagy álma az, hogy az F1 után Indianapolisban és Le Mans-ban is nyerjen – a Monacói Nagydíjjal együtt ezek a futamok adják a híres Tripla Koronát. „Ha a világ legteljesebb vagy legjobb versenyzője akarok lenni, akkor minden különböző autót és vezetési stílust ki kell próbálnom, és alkalmazkodnom kell hozzájuk, hogy fejlődhessek versenyzőként. Ehhez nyernem kell, ha nem idén, akkor legközelebb. A Le Mans-i autóba pattanó F1-eseknek nem szokott nehézséget okozni az alkalmazkodás. A 24 órás kissé más, egy nyugodtabb verseny, ahol idősebb korban is részt lehet venni” – magyarázta a 35 éves versenyző, miért az Indy 500-on akar győzni előbb.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: