Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. augusztus 18. péntek
USA

Smoke utolsó futama: búcsúzik egy legenda

Az előttünk álló hétvégén nem csak a NASCAR Sprint Cup 2016-os szezonja ér véget, de egy valódi legendától is búcsúzunk: távozik a szériából a háromszoros NASCAR- és egyszeres IRL-bajnok Tony Stewart.

Az égető kérdés, ami jelenleg a széria népes rajongótáborát foglalkoztatja Torontótól Sydney-ig, hogy vasárnap, a Homestead-Miami Speedway-en kinek a kezében landol az év legjobbjának járó trófea. Vajon sikerül-e Jimmie Johnsonnak behúznia pályafutása hetedik bajnoki címét, amivel csatlakozhatna az e tekintetben rekordtartó, tagjai között mindössze két versenyzőt – Richard Petty-t és a néhai Dale Earnhardt Sr-t – számláló elit klubhoz? Vagy a regnáló bajnok Kyle Busch-nak jön ki a lépés és zsinórban második titulusát ünnepelheti? Esetleg vadonatúj királyt avat a NASCAR csúcskategóriája a kétszeres bajnoki második helyezett Carl Edwards, netán a 2015-ös Daytona 500 győztes Joey Logano személyében?

Nem kell már sokáig várnunk arra, hogy erre választ kapjunk.

tony-stewart-2

A november 20-ai, Ford EcoBoost 400 névre hallgató futam azonban más aspektusból nézve is különlegesnek számít, igaz, a szurkolók jelentős része számára negatív előjellel. Előreláthatólag utolsó NASCAR versenyét teljesíti ugyanis az amerikai autósport egyik legkarizmatikusabb képviselője, Tony Stewart.

A rendkívül ellentmondásos személyiségű - és talán pontosan emiatt is tekintélyes rajongótábort maga mögött tudó - pilóta az elmúlt közel két évtized alatt mindent elért, amire egy szakmabeli  az Egyesült Államokban vágyhat.

A tősgyökeres indianai versenyző – akárcsak Jimmie Johnson, vagy éppen a tavaly visszavonult, ámde sérült csapattársa, Dale Earnhardt Jr. helyetteseként néhány futamra idén mégis visszatért Jeff Gordon - eredetileg az open-wheel szakágban szeretett volna karriert befutni.

 

79ts_1.jpg

 

Stewartnak már 1979-ben, azaz 8 évesen kész trófeagyűjteménye volt

Bár már egészen kisgyerekként letette a névjegyét a versenypályán, de végül Stewart pályafutása sem kerülte el azt a pontot, amikor úgy tűnt, hogy anyagi okok miatt mindennek vége.

Tizenkilenc éves volt, amikor a családi kassza kiürült és szülei már nem tudták tovább finanszírozni versenyzői karrierjét.

Stewart soha nem vetette meg a munkát és gyakorlatilag bármit elvállalt, amivel némi dollárra tehetett szert.

Minden erőfeszítése ellenére viszont 1993-ra már olyannyira nem volt pénze, hogy egy olcsó albérletet sem tudott megengedni magának. Azt, hogy egyáltalán volt fedél a feje felett, csak egy jó barátja nagylelkűségének köszönhette, aki ingyen és bérmentve, hónapokra befogadta a saját házába. Stewart különféle alkalmi munkákat vállalt heti 40-60 órában, alig pár dolláros órabérért, miközben szépen lassan elkönyvelte, hogy versenyzői pályafutása már a múlté. Hamarosan azonban úgy döntött, ad még egy lehetőséget magának és hitelt kért főnökétől, amelyből egy Copper Classic nevű, USAC versenyen való indulását fedezte Phoenixen. A futamon a másodikként ért célba, amivel 3500 dollár pénzdíjat tehetett zsebre. Stewart, aki azt megelőzően talán soha nem látott egyszerre ennyi pénzt, gyors fejszámolást végezve rájött, hogy több évnyi kétkezi munkával sem lenne képes ennek a töredékét megkeresni. Ez adta meg számára a végső löketet ahhoz, hogy minden erejével ismét a négykerekűek felé forduljon, mondván "most, vagy soha".

Innentől fogva, feltörekvő ifjoncként ismét a dirt pályák egyik legnagyobb reménységévé vált (ő volt az első, aki a USAC Triple Crownját megnyerte, miután 1995-ben a National Midget, a Sprint, valamint a Silver Crown bajnokságban sem talált legyőzőre), és bár az anyagi problémák őt sem kerülték el, kitartó - olykor szó szerint kétkezi - munkája révén mégis elérte, hogy ott legyen az 1996-os Indianapolis 500 mezőnyében. A történet azonban álom helyett inkább rémálomszerűvé vált a számára.

A sajtó képviselői mindenhová követték Stewartot, és nap, mint nap ugyanazokkal a kérdésekkel bombázták az amerikai open-wheel versenyzés azévi szakadásáról, ebből kifolyólag az IRL megalakulásáról és a CART Indy 500 bojkottjáról. Tonyra a nagy figyelem teljesen újszerűen hatott, nem is igazán tudta kezelni a sztorira éhes újságírók rohamát, ahogyan a ráerőltetett reklámarc szerepét sem, különösen csapattársa, Scott Brayton halálos balesetének tükrében. A veterán pilóta tragédiájának következtében Stewart örökölte meg a pole-t.

A fatális baleset után a sajtó érdeklődésének elsőszámú célpontja Stewart lett, a riportereket pedig a legkevésbé sem érdekelte az, hogy a fiatal pilóta éppen mennyi mindenen megy keresztül.

Nem vette figyelembe senki, hogy pár nappal korábban vesztette el a csapattársát, ennek ellenére viszont muszáj volt neki a lehető legjobb formáját hoznia mind mentálisan, mind fizikálisan, mert az autósport egyik legmegerőltetőbb pályaversenyének rajtja rohamtempóban közeledett. Az újságírók mindenhová követték Stewartot, minden mozdulatát rögzítették és minden szavát magnetofonra vették. A Sports Illustrated egykori szakértője, Ed Hinton szerint ezek a napok olyan mély sebeket ejtettek a pilótán, amelyek máig hatással vannak a médiával való viszonyára:

"Amikor valaki arról kezd panaszkodni, hogy megint milyen pokróc volt a sajtóval Stewart, én válaszképpen elmesélek néhány dolgot a '96-os Indy 500-ról. Mindjárt máshogy állnak hozzá."

A verseny motorhiba miatt idő előtt véget ért számára, de ennek ellenére még így is ő lett az 500 legjobb újonca, majd az IRL augusztusban kezdődött 1996-97-es idényének bajnoki címét is elhódította. (Erről az időszakról és további érdekességekről bővebben itt lehet olvasni.)

 

2men.jpg

 

A '97-es Indy 500-on a Team Menard autójában

Az open-wheel mellett egyre több stock-car versenyen vett részt, 1999-ben pedig a NASCAR legmagasabb nemzeti bajnokságában, a Cupban is bemutatkozott. Debütáló szezonjában három győzelmet szerzett, első bajnoki címét pedig 2002-ben hódította el, majd 2005-ben és 2011-ben is ő lett a kategória legjobbja. Cseppet sem mellesleg a NASCAR mellett még a midget versenyzés legnagyobb eseményét, a Chili Bowlt is megnyerte 2002-ben, valamint 2007-ben.

Stewart "ami a szívén, az a száján" természetére remek példa az a kilenc évvel ezelőtti rádióinterjú, amelyben nekiment a NASCAR mesterséges feszültséget generáló, a versenyek hajrájában, gyakran mondvacsinált indokkal belengetett sárga zászlós periódusainak.

"Nem tudom, hogy a rajongók meddig engedik még meg a NASCAR-nak, hogy nyíltan hülyének nézzék őket. Ennek az lesz a vége, hogy végképp el fognak pártolni. Szerintem idén eddig egyetlen tiszta versenyt sem bonyolítottak még le."

A szervezet persze az ilyen és ehhez hasonló kirohanásait próbálta szankcionálni - nem nagyon akad olyan pilóta, aki Stewartnál többször járt a NASCAR atyaúriesténél, Brian France-nál "magánbeszélgetésen" - , de Smoke-ot nem igazán lehetett soha megfélemlíteni. Ő az, aki, ha pedig ez valakinek nem tetszik, az tehet egy szívességet - ez a hitvallása. Tiszta sor.

Máig összesen 49 győzelmet és 15 pole-t jegyeznek a neve mellett a királykategóriát tekintve, míg legjobb Indy 500-as eredménye az 1997-ben begyűjtött ötödik helye.

Stewart egyiek azon öt pilótának, akik nekivágtak a nagy duplázásnak, vagyis megkísérelték tejesíteni az egy napon rendezett Indianapolis 500-at, valamint a NASCAR Cup Coca-Cola 600-át. A Smoke becenevű versenyző 1999-ben és 2001-ben tette emígy próbára magát, az utóbbi évben pedig sikerrel is járt, miután a két futam összesen 1100 mérföldes távját maradéktalanul letudta - Indianapolisban a 6., Charlotte-on pedig a 3. lett. Ezt a bravúrt máig nem sikerült senkinek megismételnie.

 

093015_motor_stewartindycar_vresize_1200_675_high_18.jpg

 

Tony Stewart a 2001-es Indy 500-on a Chip Ganassi Racing autójában

2011. szeptemberében Stewart ötödmagával kisebbfajta botrányt okozott, miután egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nemet mondott Barack Obama meghívására. Az elnök a 2010-es Chase-ben részt vett tizenkét NASCAR Cup versenyzőt invitálta meg a Fehér Házba, amelyet azonban Greg Biffle, Kurt Busch, Carl Edwards, Kevin Harvick és persze Stewart visszautasított. A média természetesen azonnal nekiment a kvintettnek, mondván politikai nézettől függetlenül a mindenkori amerikai elnök meghívására több, mint illetlenség nemet mondani - hozzátéve, hogy nincs olyan program, amit egy ilyen esemény javára ne lehetne átütemezni.

Fél évvel később, 2012. áprilisában Obama ismét vendégül látta az előző évi rájátszás, vagyis immár a 2011-es mezőnyét. Ekkor már minden versenyző tiszteletét tette, az elnök pedig beszédében külön méltatta Stewartot a harmadik bajnoki címéért. Tony az alapszakasz 26 futamán egyetlen futamot sem nyert, a Chase tíz fordulójából ötön viszont már nem talált legyőzőre, beleértve a szezonzáró homesteadi viadalt, amelyen közvetlenül összetettbeli legnagyobb ellenfele, Carl Edwards előtt ért célba. Mindez révén a két amerikai azonos pontszámmal zárta az évet, a cím pedig Stewartnál landolt köszönhetően a több győzelmének.

"Ez az év Tony-é volt" - mondta a sajtótájékoztatón Obama. "Smoke a valaha volt egyik legdrámaibb befutót szolgáltatta nekünk. Miután csak hajszálon múlt, hogy egyáltalán bejutott a Chase-be, Tony felszívta magát és négy fantasztikus győzelmet szerezett, majd az utolsó versenyen Miamiban egy kötelezőnek mondható győzelmet aratott. Tony mindent beleadott, kétszer is feljött a hátsó taktusból, 118 előzést mutatott be, néha hármas sorban. Tony azt mondta, hogy úgy érezte, a fél Florida államot végigelőzte. Végül ő látta meg a kockás zászlót elsőként és nyerte meg a bajnokságot pontegyenlőséggel. [...] Azt hiszem, Tony egy hős. A nagyszerű AJ Foyt fogalmazta meg a legjobban, amikor azt mondta, Tony azért nyert, mert élete legjobb futamát produklta. És mindezt úgy, hogy ilyen nagyszerű versenyzők loholtak a nyakában, mint ők [rámutatva a mögötte álló, 11 további Chase pilótára]."

 

wha.jpg

 

Obama elnök és harmadik NASCAR Cup bajnoki trófeája társaságában (2011) 

Mindezen sikerek mellett a negatív eseményekből is kijutott Stewartnak, különösen az elmúlt három év folyamán.

2013. augusztus 5-én, egy iowai sprint car versenyen tömegkarambol részesévé vált, amelynek során mindkét lábán többszörös törést szenvedett. A baleset miatt a NASCAR szezon hátralévő részét is ki kellett hagynia, noha 1999-es debütálása óta addig minden egyes Cup futamon - szám szerint 521-en - elrajtolt.

A 2014-es idényre felépült ugyan, az eredmények azonban elmaradtak a várttól. Az első huszonegy fordulón csak hat alkalommal zárt a legjobb tízben, azonban mindez semmiség volt ahhoz képest, ami augusztus 9-én, a New York állambeli Canandaigua Motorsports Parkban megrendezésre került Empire Super Sprint sorozat futamán történt. A sprint car viadalon Stewart ütközött a Kevin Ward Jr. által vezetett géppel, amely baleset a húszéves pilóta kiesését jelentette. Ward ezt nem hagyta annyiban és a sárga zászlós periódus alatt berohant a pályára, hogy élesen gesztikulálva hozza Tony tudomására véleményét. A fiatal versenyzőt néhány autó még el tudta kerülni, Stewart azonban már nem járt sikerrel és elütötte Wardot, aki negyvenöt perccel később belehalt sérüléseibe. A mainstream média a történtek után igencsak meghurcolta őt, a vádesküdtszék szeptember végi döntése alapján azonban nem kezdeményeztek büntetőeljárást Smoke ellen.

Stewartban mély nyomot hagytak a történtek és többször is úgy nyilatkozott, hogy Ward Jr. halála örökre megváltoztatta az életét.

A 2015-ös éve a versenypályán sem volt pozitív előjelű, miután pályafutása mondhatni legrosszabb idényét teljesítette. A szezon során mindössze háromszor zárt a legjobb tízben, összetettben pedig a 28. pozícióban jegyezték csak. Az pedig külön kiábrándító volt, hogy egyetlen top 5-ös helyezést sem sikerült szereznie, ami addig még soha nem fordult elő egyetlen Cup szezonjában sem.

 

tsa_1.jpg

 

Stewart, mellette az a Clint Bowyer, aki 2017-től megörökli tőle a 14-es számú Chevy volánját az SHR-nél

Hamarosan aztán robbant a bomba, miután 2015. szeptember 28-án, helyi idő szerint vasárnap éjjel, névtelen forrásaikra hivatkozva a FOX és az ESPN is megszellőztette, hogy Stewart 2016 végén végleg befejezi pályafutását. A hírt egy nappal később Stewart csapata - amelynek nem csak versenyzője, de társtulajdonosa is - , a Stewart-Haas Racing rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül meg is erősítette.

Stewart tisztában volt azzal, hogy a csillaga már lefelé ível és a hírek szerint inkább egyéb érdekeltségeivel szeretne foglalkozni. NASCAR csapata mellett több dirt pálya van a tulajdonában, emellett pedig a pletykák szerint saját midget/sprint car sorozat indítását is tervezi.

2015. júniusában, az indianapolisi Lincoln Tech Speedrome-ban első alkalommal került megrendezésre a Tony Stewart Classic midget verseny, amit mondani sem kell a szakág hírességeinek csarnokába 2001-ben beválasztott klasszis után neveztek el.

Stewart máig az egyetlen olyan pilótának számít, akinek egyaránt sikerült bajnoki címet szereznie a NASCAR élkategóriájában, valamint az amerikai open-wheel legmagasabb osztályában is. Emellett Smoke azt is elmondhatja magáról, hogy nincs rajta kívül még egy versenyző, aki a Cup eddigi mindhárom főszponzori érájában (Winston, Nextel, Sprint) fel tudott érni a csúcsra.

A 45 éves indianai azzal a céllal várta utolsó teljes NASCAR szezonját, hogy feledteti az elmúlt évek sikertelenségét, egy nem várt baleset azonban jelentősen átírta terveit. Január végén ugyanis San Diegóban bukott egy homokfutóval, aminek következtében súlyos hátsérülést szenvedett, így ki kellett hagynia az idény első nyolc futamát – beleértve azt a Daytona 500-at is, amelyet pályafutása során egyszer sem sikerült megnyernie.

A Chase részvételt azonban mégis sikerült kiharcolnia, köszönhetően többek között a június 26-án, Sonomán aratott győzelmének [nyitóképen], ami egyben az első sikere is volt a 2013-as, doveri futam óta.

Kyle Busch-sal ellentétben – aki 2015-ben úgy lett a Cup bajnoka, hogy a szezon első tizenegy versenyét kihagyta – azonban Stewartnak nem jött össze a bravúr és rögtön a rájátszás első szegmensében búcsúzni kényszerült.

Smoke szurkolóinak azonban nem kell végleg elköszönniük kedvencüktől, hiszen a sprint és midget car versenyeken továbbra is volán mögé pattan, sőt, saját elmondása szerint azt sem zárja ki, hogy ha a helyzet úgy hozza – mint például Gordon esetében – beugróként még visszatér a Cup mezőnyébe is.

Egy viszont biztos, magyar idő szerint vasárnap éjjel vagy így, vagy úgy, de egy korszak ér véget az autósportban.

Csak az a kár, hogy mindezt nagyságrendekkel kevesebb felhajtás kíséri, mint tavaly például Jeff Gordon esetében, akinek a teljes 2015-ös szezon egy búcsúturné is volt egyben, valamennyi versenyhelyszínen ünnepléssel, sőt, egyenesen a tiszteletére rendezett utcai parádékkal.

A nagyszájú, modortalan, olykor egyenesen tuskónak ható - pedig valójában nagyon is értelmes - Stewart gyökeres ellentéte a jófiúként elkönyvelt Gordonnak. A sikerek mellett botrányokkal, megkérdőjelezhető momentumokkal fűszerezett pályafutása azonban még nem elég indok arra, hogy kis túlzással engedik a hátsó ajtón távozni.

Egyszerűen méltatlan.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?