Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. augusztus 21. hétfő
USA

Halálos kihívás - Akik majdnem ott voltak az IndyCar fekete vasárnapján

2011. október 16-a fekete napként vonult be a motorsport történetébe köszönhetően annak a tizenöt autó érintő tömegbalesetnek, amely végül Dan Wheldon életét követelte.

Az IndyCar rendkívül nagy reményekkel vágott neki a Las Vegas Motor Speedway másfél mérföldes ováljára kiírt versenynek, amelynek tétje nem csak a Dario Franchitti és Will Power közötti, bajnoki címért zajló végső összecsapásban merült ki.

Az IZOD IndyCar World Championship Presented by Honda névre keresztelt futamot megelőző, jelentős médiafigyelem ugyanis egy rendhagyó kihívásra, a szérián kívülről érkező pilóták számára kiírt külön pénzdíjazású GoDaddy Challenge-re irányult. Ennek értelmében ötmillió dollár ütötte volna annak, a főállásban nem az IndyCar mezőnyéhez tartozó versenyzőnek a markát, aki meg tudja nyerni a kétszáz körös futamot.

A projekt végül nem a tervek szerint valósult meg, abból a prózai okból, hogy egyszerűen nem volt jelentkező. A GoDaddy Challenge-et azonban a több hónapnyi agresszív promóció után nem fújhatták le, így a kiíráson némi módosítást eszközölve a négy és fél hónappal korábban pályafutása második Indianapolis 500-át megnyerő Dan Wheldont helyezték a középpontba. A 2005-ben az IRL bajnoki címét is megszerzett pilóta a kihívás során arra vállalkozott, hogy az utolsó helyről indulva kísérli meg felküzdeni magát az első helyre, sikere esetén pedig az ötmillió dolláros nyereményen egy szerencsés rajongóval osztozik fele-fele arányban.

A szomorú végkifejletet mindannyian ismerjük. A tizenegyedik körben bekövetkezett tragédia után már nem indították újra a versenyt, sőt mi több, az egész hétvégét törölték a hivatalos statisztikákból, így a 2011-es IndyCar szezon utolsó fordulójaként a két héttel korábbi, Kentucky Speedway-en rendezett futamot tartják számon.

De mi is volt egészen pontosan a GoDaddy Challenge célja és miért nem akadt rá komoly jelentkező, aminek következtében végül Wheldon lett a kiválasztott?

indycraah.jpg
 
Megelevenedett pokol.

A 2011-es év motorsport szempontból rögtön egy hatalmas meglepetéssel indult, miután a február 20-án rendezett 53. Daytona 500-at a húszéves Trevor Bayne személyében egy valódi sötét ló nyerte meg. A négykerekű versenyzés rajongóinak azonban nem sok idejük maradt emésztgetni a történteket, hiszen alig három nappal később jött az IndyCar és egy az egyben ellopta a show-t a NASCAR nagyágyúi elől.

Február 24-én, indianapolisi idő szerint nem sokkal reggel nyolc óra után a széria vezérigazgatója, Randy Bernard hivatalos sajtótájékoztató keretein belül bejelentette a nyolc hónappal később esedékes, Las Vegas-i szezonzáróra szóló kihívást. Az akkori elképzelés szerint az ötmillió dollárért összesen öt, más bajnokságokból érkező pilóta indulását engedélyezték volna, akiket egy szakértő bizottság választ ki különböző szempontok alapján a majdani jelentkezők közül.

A Bernard fejéből kipattant ötlet célja az IndyCar nem csak amerikai, de globális népszerűsítése volt, beleértve a televíziós, valamint helyszíni nézettség növelését, továbbá új szponzorok, partnerek bevonzását. A széria már a vegasi verseny dátumát is ezen szempontok alapján tűzte ki, pontosan egy nappal a NASCAR Sprint Cup október 15-ei, charlotte-i fordulója után.

“Nyilvánvalóan azért írtuk ki október 16-ára a futamot, mivel előző nap Charlotte-é lesz az ABC teljes éjjeli idősávja” - nyilatkozta Bernard. “Vasárnap viszont mi leszünk az ABC-n élőben, szóval egy nagyszerű keresztpromóciót lehet kikerekíteni ebből, ami remek lehetőség számunkra arra, hogy növeljük a nézettségünket a tavalyi [2010], Versuson sugárzott homestead-i szezonzáróhoz képest.”

A keresztpromóció alatt a NASCAR-ból érkező pilótákat kellett érteni, akik a vasárnapi időpont révén szabadon harcba szállhattak volna az ötmillió dollárért. A radaron eleinte olyan potenciális nevek szerepeltek, mint például Tony Stewart, Juan Pablo Montoya, Robby Gordon, vagy épp Sam Hornish, ugyanakkor Bernard nem győzte hangsúlyozni, hogy bárkit, bárhonnan szívesen látnának.

“A kihívás megtörtént, mi pedig nem szeretnénk kihagyni ebből a NASCAR-t, az F1-et, vagy akármelyik más szériát a világon. Akár még a rally-ból is jöhet valaki, ha szeretne élni a lehetőséggel.”

Az eredeti elképzelés szerinti GoDaddy Challenge egy jó ideig egyáltalán nem tűnt halott ötletnek.

“Már legalább tizenöt megkeresést kaptam további információ reményében, ebből néhány pedig igazán nagy nevű versenyzők menedzsereitől érkezett, ami izgatottá tesz”- nyilatkozta Bernard a Sports Illustratednek alig egy héttel a kihívás bejelentése után.

A vezérigazgató állítása szerint számos, a sprint és midget carok világában klasszisnak számító pilóta is komoly érdeklődést mutatott, sőt még a kanyarodással jó barátságot nem igazán ápoló NHRA-ben vitézkedőket sem hagyta hidegen a dolog.

Tényleges nevezést végül senki nem adott be, Bernard viszont nem túlzott azt illetően, hogy valóban akadt néhány ismert arc, akik szívesen nekiveselkedtek volna a GoDaddy Challange-nek.

ss11.png

A potenciális jelöltek között olyan nevek bukkantak fel, mint Kimi Räikkönen, Scott Speed, Nelson Piquet Jr., Max Papis, Travis Pastrana, Alex Zanardi, Kasey Kahne, Joey Hand, Petter Solberg, Tanner Foust, a két évvel későbbversenybalesetben elhunyt Jason Leffler, sőt, még a motocross ász James Stewart is. Utóbbi pilóta igazán keményen dolgozott azon, hogy összehozzon egy szerződést Vegasra, erőfeszítéseit azonban nem koronázta siker. Hasonlóképpen járt az a Foust is, aki a 2011-es Indy 500 előtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy autójával világrekordot ugratott az IMS kellős közepén.

Az ominózus május hónap során a Dragon Racing jóvoltából Scott Speed is megkísérelte kvalifikálni magát az 500-ra, de a tempója valamennyi edzésen elmaradt a várttól. Ahogyan teltek a napok, úgy mérgesedett el a kapcsolat az amerikai versenyző és a Roger Penske fia, Jay Penske által vezetett gárda között, aminek eredményeképpen a Bump Day-en már Patrick Carpentier-t ültették a 20-as számú gép volánja mögé, miután Speed szó nélkül elviharzott az IMS-ről faképnél hagyva csapatát. Ironikus módon azonban a francia-kanadai sem töltott sok időt az autóban, lévén már a reggeli edzés során sikerült összetörnie azt.

Az indianapolisi fiaskó Speed számára pedig azt is jelentette, hogy innentől fogva Vegasról sem akart hallani, noha korábban maga nyilatkozott úgy, hogy komolyan gondolkodik a kihívás elfogadásán.

Az ekkor 28 éves pilóta négy és fél hónappal később, a versenyen bekövetkezett tragédiát követően viszont már úgy fogalmazott, a döntése hátterében nem az 500-on történt események álltak, sokkal inkább, hogy úgy vélte, a Las Vegas Motor Speedway kialakítása révén túlságosan is veszélyes az open-wheel gépek számára. 

Még mindig májusban jártunk, amikor elkezdtek szállingózni a hírek arról, hogy Joey Hand hajlandó harcba szállni az ötmillió dollárért. A sportautózás világában igazi sztárnak számító versenyző, aki a Rahal Letterman Racing színeiben zsinórban egymás után megnyerte az azévi Daytona 24-et, valamint a sebringi 12 órást is, egyes információk szerint már egy karnyújtásnyira állt a szerződés aláírásától, az utolsó pillanatban azonban mégsem sikerült minden akadályt elhárítani, így a vegasi futamra nevezett – az Indy 500-on Bertrand Baguette által vezetett – autót végül az újonc Pippa Mann kapta meg.

kr44.jpg
 
Kimi Räikkönen pitkiállása a NASCAR Nationwide Series charlotte-i versenyén, 2011. május 28-án

Az ebben az évben a WRC-ben versenyző, emellett pedig a NASCAR nemzeti harmadosztályát képező Camping World Truck Series-ben, valamint a másodosztálynak számító NASCAR Nationwide (ma Xfinity) Series-ben is debütáló Kimi Räikkönen szintén eljátszadozott a vegasi indulás gondolatával. A finn szupersztár a hírek szerint több csapattal is tárgyalt, de végül egyik esetben sem született megállapodás. A Forma-1 2007-es világbajnoka mindenképpen egy olyan gárdát és autót szeretett volna, amellyel reális esélye lehet a győzelemre, miután azonban sem a Chip Ganassi Racingnél, sem pedig a Team Penske-nél nem nyíltak ki előtte a kapuk, úgy döntött, távol marad a versenytől.

A GoDaddy Challenge Nelson Piquet Jr.-t sem hagyta hidegen, de – akárcsak Jason Leffler esetében – szponzorációs okok miatt a dolgok még tárgyalási szintig sem jutottak el.

Egy rövid ideig fontolgatta még a kihívást a 2003-as rally világbajnok Petter Solberg, valamint az egykori CART menő Max Papis is, de végül mindketten meggondolták magukat. Utóbbi olasz ezt Speedhez hasonlóan az LVMS karakterisztikája miatti veszélyfaktorral, valamint a versenyen várható harmincnál is több autós mezőny miatti aggodalmával magyarázta. Az élet pedig sajnos később ezt igazolta, noha a tökéletes katasztrófát elővetítő körülményeke még az IndyCar mezőnyének állandó tagjai - beleértve Dario Franchittit - is felhívták korábban a figyelmet.
 
2011. júliusában már csak három olyan, világszerte ismert névvel bíró versenyző maradt, akikkel még mindig lehetett számolni.

Az élő legendának számító Alex Zanardi komolyan mérlegelte az indulást, bár az ő esete az első pillanattól fogva túlságosan is komplikáltnak számított. Először is, számára egy speciálisan átalakított autót kellett volna biztosítani, másrészt tíz éve nem vezetett versenykörülmények között open-wheel gépet oválon. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy az olasz kerek-perec kijelentette, csakis kizárólag régi CART sikereinek otthona, vagyis a Chip Ganassi Racing színeiben lenne hajlandó próbára tenni magát. Mondani sem kell, a Zanardi esetleges ötmilliós kalandjáról szóló hírek amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan a feledés homályába is merültek, mi pedig őszintén örülhetünk annak, hogy az egy évtizeddel korábbi, nem csak a lábait, de kis híján az életét is követelő lausitzringi balesete után nem szerepelt ott a Las Vegas-i mezőnyben.

kahne.jpg
 
Kasey Kahne 2011-es, phoenixi győzelme után

A NASCAR Sprint Cupban momentán nem az eredményei, sokkal inkább a hölgyrajongók között előnyös külseje révén elsöprő népszerűségnek örvendő Kasey Kahne-t csak egy hajszál választotta el attól, hogy öt évvel ezelőtt pályára lépjen Vegasban.

A 2011-ben a 31. életévét taposó amerikai a dirt pályákon kezdte pályafutását, első USAC bajnoki címét követően, 2000-ben pedig jutalomból tesztelhette az IRL-ben szereplő Panther Racing autóját a Texas Motor Speedway-en, majd egy év múlva a rivális CART-ot erősítő Team Rahal gépét is vezethette a Homestead-Miami Speedway road vonalvezetésén. Kahne karrierje kezdetén az open-wheelben képzelte el jövőjét, a sors azonban úgy hozta, hogy végül a stock-carok között találta meg számítását. Ennek ellenére továbbra sem tett le arról, hogy egyszer az IndyCarban is kipróbálja magát, így nem meglepő módon a vegasi kihívás igencsak felkeltette a figyelmét.

“Igazán szeretem az IndyCar versenyzést” - nyilatkozta 2011. júliusában az Autosportnak Kahne. “Tetszik, amit csinálnak. Vezettem már ilyen autókat egy párszor és nagyon élveztem. Ezek tesztek alkalmával történtek, ami egy teljesen különböző szituáció az éles helyzetekhez képest. Szeretnék az IndyCarban versenyezni, egy álmom válna valóra.”

A pilóta azonban tisztában volt azzal, hogy nem egyszerű csak úgy belevágni a sűrűjébe.

“Ha megkapod a megfelelő autót, együtt dolgozhatsz a megfelelő srácokkal és elég időd van arra, hogy felkészülj a versenyre, az az optimális. Nem hiszem, hogy egy Indy gépbe csak úgy bele lehet ugrani és rögtön nyomás versenyezni. Ez egy nagyon nagy sebességű sportág, pontosan tudnod kell, hogy mit csinálsz.” 

A tapasztalatlanság mellett akadt azonban még két tényező Kahne esetében, ami végül gátat szabott a vegasi indulásnak. Az egyik – akárcsak Räikkönen esetében – a csapat hiánya volt, miután az amerikai csakis a Team Penske-vel lett volna hajlandó pályára lépni, akik azonban nem akartak autót adni egy külsősnek. A másik akadályt vadonatúj szerződése képezte, aminek értelmében a 2012-es szezontól a Hendrick Motorsports színeiben folytatta NASCAR Sprint Cup-os pályafutását. A csapat vezére, Rick Hendrick ebből adódóan nyíltan megtiltotta friss szerzeményének, hogy a fő munkája mellett további veszélyes elfoglaltságokat találjon magának.

A mindig a maga útját járó Travis Pastrana esetében nem volt akadékoskodó főnök, sem pedig különleges kívánságok a csapatok terén, közbejött viszont egy csúnya bokatörés, aminek következtében az X-Games sztár szintén kénytelen volt nemet mondani Las Vegas-ra, noha a hírek szerint már csak a fenegyerek kézjegye hiányzott a szükséges szerződésekről.

Nyár vége felé közeledve egyre több szkeptikus hangvételű riport látott napvilágot a GoDaddy Challenge kapcsán.

“Randy Bernard azt mondta, több, mint két tucat versenyző jelentkezett a kihívásra, de vajon ebből hányan gondolják ezt tényleg komolyan?” - tette fel a kérdést némi szarkazmussal az ESPN.

dw1112_1.png

Nem telt bele sok idő, míg végül szeptember 4-én hivatalosan bejelentették, hogy egyetlen külsős pilóta sem száll harcba az ötmillió dollárért, így a GoDaddy Challenge módosított kiírása értelmében a kihívásban csak Dan Wheldon vesz részt, aki az utolsó pozícióból indulva tesz kísérletet a futam megnyerésére. A népszerű brit a 2011-es év során nem rendelkezett teljes szezonos szerződéssel, ennek megfelelően az idény első megmérettetésének számára az Indianapolis 500 bizonyult, amelyen a Bryan Herta Autosport és a Sam Schmidt Motorsports fúziójában nevezett gép volánja mögött az utolsó kör utolsó kanyarjában került csak vezető pozícióba, köszönhetően az addig élen álló újonc JR Hildebrand balesetének. Wheldon ennek révén 2005. után másodjára – és sajnos utoljára – nyerhette meg a legendás versenyt.

A 33 éves pilótát a GoDaddy Challenge-re való felkészülés részeként bejelentették a szezon utolsó előtti, Kentucky Speedway-en rendezett futamára, majd természtesen magára a Las Vegas-i fordulóra is, amelyekre a Sam Schmidt Motorsports biztosított számára autót.

“Már a szezon elején megmondtuk, hogy a rajongóink számára értéket szeretnénk képviselni a pályán, igazi versenyzéssel nyújtva felhőtlen szórakozást” - mondta a szeptemberi sajtótájékoztatón Bernard. “Célul tűztük ki, hogy bebizonyítjuk, nálunk vannak a világ legjobb versenyzői. Azzal, hogy Dant a több, mint harminc főt számláló mezőny végére tesszük, hogy végigverekedhesse magát a forgalmon 215 mph (346 km/h) feletti tempó mellett, határozottan alá fogja ezt támasztani.”

Wheldon - aki ekkoriban már javában tesztelte az IndyCar új generációs autóját, amely később az ő tiszteletére a DW12 fantázainevet kapta - nagyon örült a lehetőségnek.

“Ez egy leírhatatlan megtiszteltetés. Amikor Randy [Bernard] és még néhány IndyCar tisztviselő felajánlotta nekem ezt a lehetőséget, megmondom őszintén, azt hittem, hogy valami átverésről van szó, mivel ha figyelembe vesszük azokat az embereket, akik kacérkodtak a gondolattal és végül mégis én lettem az az egy, aki ténylegesen neki is vág, akkor az elég nagy felelősséget jelent. Nyilvánvalóan jól akarok teljesíteni saját magam és a csapat miatt is. Ugyanakkor ,tudják, amikor egy rajongóért is versenyzel, az még egy kis extra nyomást is rád rak.” 

llda.png
 
"Minden tőlem telhetőt megteszek a show érdekében" - Wheldon utolsó szavai a vegasi rajt előtt

Az IndyCart sokan vádolták azzal, hogy a GoDaddy Challenge eredeti formájában csak egy reklámfogás volt, miközben jól tudták, senki nem fog - vagy tud - ténylegesen élni azzal. Bernard azonban ezt vehemensen tagadta. Mi több, azt állította, hogy tulajdonképpen ők maguk szűkítették le a jelentkezők listáját.

“Nálunk vannak a leggyorsabb, legsokoldalúbb pilóták a világon, mi pedig teljesen komolyan gondoltuk, hogy lehetőséget biztosítunk bármely autóversenyzőnek a bolygón arra, hogy megméresse magát ellenük. Kéttucatnyinál is több megkeresést kaptunk olyanoktól, akik érdeklődtek a lehetőség iránt, ebből pedig hata kérvényezték az előzetes regisztrációba vételt. Mi végül azonban csak három esetében gondultuk azt, hogy általuk komoly esély adódhat arra, hogy több milliónyi új rajongót irányítson a szériánk felé. Ilyen volt Travis Pastrana, Alex Zanardi és Kasey Kahne. Úgy véltük, az ilyen kaliberű versenyzőknek megvan a képességük arra, hogy kiálljanak az IndyCar pilótái ellen és megcsillogtathassák tehetségüket. Alex azonban csak Chipnek [Ganassi] akart vezetni, Kasey Kahne pedig Roger Penske-t preferálta. Ezen csapatokra viszont a bajnoki cím miatt nagyon szoros verseny vár a Target [Dario Franchitti] és a Verizon [Will Power] autókkal, ezért úgy érezték, hogy egy ilyen jellegű kihívás elvonná a kellő figyelmet a fő céljukról. Ami Travist illeti, neki sajnos volt egy csúnya balesete, amiben eltörte a bokáját, ezért vissza kellett lépnie. Meg szeretném köszönni mindhármuknak, mivel tényleg komoly érdeklődést mutattak a GoDaddy Challenge iránt.”

Az optimizmus látszólag töretlen maradt. 

“Fontos, hogy mindenki, a csapattulajdonosoktól kezdve a versenyzőkön és szponzorokon át a rajongókig, tudja, miért is csináljuk ezt. Amikor meghatároztuk a 2011-re vonatkozó céljainkat az év elején, sőt, inkább már a tavalyi év végén, az egyik fő irányvonal az volt, hogy betörjünk a köztudatba, ezzel együtt pedig felhívjuk magunkra a motorsport más szegmenseiért rajongók figyelmét is. Mindig az lebegett a szemünk előtt, hogy miként tudnánk elérni ezeket a szurkolókat és az IndyCarba is elhozni őket. Ez volt a fő ok az ötmillió dolláros kihívásra, hogy bevonzzunk más bajnokságokat, azok versenyzőit, valamint rajongóit is. Amikor kiderült, hogy ez mégsem valósul meg, csak arra gondoltunk, ez túl szép is lett volna… Ugyanakkor rengeteg biztató szót, ezáltal pozitív lendületet kaptunk és úgy éreztük, el kell indítani a kihívást. Egyrészt, még így is képesek vagyunk végigcsinálni a megfelelő promócióval, ami az egyik saját versenyzőnk köré épül fel mostantól. A legmegfelelőbb pedig erre az a srác, aki a legnagyobb sajtót kapta idén, vagyis, aki megnyerte az Indy 500-at. Másrészt továbbra is használhatjuk a GoDaddy-t és a Verizont, velük együtt pedig azt a több millió embert, akik az adatbázisukban szerepelnek arra, hogy reklámozzuk a versenyt. Szóval, még így is el tudunk jutni a mainstream médiába, ami a fő célunk volt.”

anndan.jpg
 
Wheldon és Babenco a verseny előestéjén

Ann Babencót, azt a szurkolót, akivel győzelme esetén Wheldon osztozott volna az ötmillió dolláron egy játék útján, véletlenszerűen választották ki. A New Jersey-ből származó hölgy a teljes vegasi hétvégét a csapattal tölthette, a verseny napján pedig a pitlane-en tartózkodott. Babencónak a tragédia után nem csak azzal kellett megbirkóznia, hogy a helyszínen hallhatta Wheldon utolsó szavait, majd néhány perccel később magát a balesetet is testközelből láthatta, de később még néhány szurkoló zaklatását is el kellett viselnie, akik valamiért úgy gondolták, ő is felelős kedvencük haláláért.

Ann - aki komoly traumaként élte meg a történteket -  saját állítása szerint azóta sem hallott egy szót sem az IndyCar felől, leszámítva azokat a formanyomtatványokat, amelyeket a vegasi úttal kapcsolatos adózás miatt postázott ki számára a széria.

“Teljesen összeomlottam” - mondta egy évvel később az ESPN-nek Babenco.“Gyakran gondolkodom azon, hogy mi volt az én szerepem ebben? Miért pont engem választottak? Miért döntött úgy Isten, hogy találkoznom kell egy ilyen nagyszerű emberrel, majd végignéznem, ahogyan meghal? Talán volt ezzel valamiféle magasabb szándéka, vagy üzenete…. De én ezt egyszerűen nem látom... Nem tudom, nem vagyok képes megérteni.”

A Bernard által olyannyira vágyott figyelmet végül valóban megkapta az IndyCar, azonban a várt csillogás helyett sötét felhők képében.

A verseny több, mint 1.8 millió embert ültetett a tévéképernyők elé az USA-ban, amivel – ha a futamot hivatalosan jegyeznék – az évtized legnézettebb IndyCar eseménye lehetett volna az Indianapolis 500-akat leszámítva.

A képet viszont tovább árnyalja, hogy ezen tömeg túlnyomó része a baleset után kapcsolt az ABC csatornára, amikor már valamennyi sajtóorgánum rendkívüli hírként számolt be a történtekről. Azt hiszem, ez tökéletesen szemlélteti az emberi természet morbid oldalát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?