DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
USA

Kitették Montoyát, ő lett a helyettese

Juan Pablo Montoya három szezont követően elveszítette ülését az IndyCar prominens csapatánál, miután a Penske a sorozat egyik nagy ígéretének tartott fiatalnak szavazott bizalmat helyette.

Az a hír már nem új, hogy a 2016-ot a szezon legjobb csapataként záró Penske négy pilótája közül egyedül Montoya ülése volt veszélyben, mint ahogy azok a feltételezések sem, hogy a háromszoros győztes Josef Newgarden érkezhet a helyére - és pontosan ez is valósult meg, miután szerdán a csapat végre bejelentette 2017-es terveit.

newgarden-penske-indycar



Newgarden már öt szezont tudhat a háta mögött az IndyCarban, amelyek során mindvégig a Sarah Fisher, az Ed Carpenter vagy éppen a kettőjük által közösen tulajdonolt istállónál vezetett. Kivételes tehetségét tavaly öntötte először igazán eredményekbe, amikor első győzelmeinek megszerzése után a végsőkig harcban maradt a bajnoki címért, idén pedig tovább nyomatékosította érettségét azzal, hogy a negyedik helyen zárt a tabellán.

Nem csoda, hogy a 25 éves amerikait a legnagyobb csapatok is szemmel tartották, hiszen egyértelmű volt, hogy nagyobb dolgokra hivatott a sorozatban, és most a Penske-től meg is kapta a nagy esélyt, jövőre ugyanis igazi sztárfelállás tagja lesz a címvédő Simon Pagenaud, a szintén bajnok Will Power és a bajnoki címhez már számtalanszor hajszálnyi közelségre kerülő Helio Castroneves csapattársaként.

Míg a Penske ezen három pilótája az első három helyen zárta a 2016-os tabellát, a tavaly a címet pontegyenlőséggel elveszítő Montoya ezúttal csak a 8. pozícióban végzett, a szezonnyitót követő győzelme után már szürkébb teljesítményt nyújtva. Ennek is köszönhetően az év végén lejárt szerződését a csapat már nem hosszabbította meg, így a kétszeres Indy 500-bajnoknak új állás után kell néznie, hiszen 41 évesen még esze ágában sincs befejezni karrierjét.

montoya-indycar

Tavaly ilyenkor még az a hír járta, hogy az idei szezon végén Montoya távozik a sorozatból és a WEC-ben vág új kalandba, megpróbálva megszerezni az Indy 500, a Le Mans-i 24 órás és a Monacói Nagydíj megnyerése által jelentett képzeletbeli elismerést, a „Triple Crown”-t, most azonban semmi mozgolódásról nem hallani ezen a téren, sőt, nagyon valószínű, hogy Montoya az IndyCarban marad.

Kérőkből nincs hiány számára, a nagy tiszteletben tartott kolumbiait több csapat is szívesen látná saját autójában. A két legvalószínűbb forgatókönyv szerint Montoya vagy Newgarden helyét veszi át az Ed Carpenter Racingnél, vagy pedig a KVSH-hoz igazolhat, amennyiben Sebastien Bourdais nem folytatja a csapattal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: