DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

IndyCar: Sérült versenyző nyert fölényesen

Nem férhetett kétség Josef Newgarden első oválsikeréhez, amelyet alig egy hónappal hatalmas balesete után, sajgó kézzel aratott Iowában. Csata a második pozícióért folyt.

Josef Newgarden vitathatatlan dominanciával szerezte első oválgyőzelmét az 1,4 kilométeres Iowa Speedwayn, 300-ből 282 kört az élen töltve. A legutóbbi oválversenyen, a végül elhalasztott texasi hétvégén hatalmasat bukó, váll- és csuklósérüléseket elszenvedő pilóta eleve az első sorból indulhatott Simon Pagenaud mellől, akit már az első körben maga mögött tudott. A 84.-ben a francia kivételével mindenkit lekörözött.

Eleinte Pagenaud bizonyult a legközelebbi riválisnak, majd Scott Dixon zárkózott fel a második helyre. A hajrá viszont a futam korábbi részében csak a top 10 hátsó felében tanyázó Will Poweré volt, aki az utolsó tíz körben előzte meg Pagenaud-t és Dixont. 4,3 másodperc lemaradással lett második – a futamot megnyerő Newgarden ezzel az eredménnyel a bajnokságban is felszökött a második helyre.



Scott Dixon lett a harmadik, a tabellát továbbra is vezető Pagenaud negyedikként végzett, Mihail Aljosin és az Indy 500 megnyerése óta legjobb eredményét elérő Alexander Rossi következett mögöttük. A verseny viszonylag incidensmentes volt, Ryan-Hunter Reay és Juan Pablo Montoya motorhibái, valamint Max Chilton megpördülése miatt lengettek be sárga zászlót.

„Az autóm hihetetlen volt, bármit meg tudtam tenni vele, ez pedig nagyon sokat segített” – nyilatkozott a verseny után Newgarden. „A jobb kezem majdnem megölt, ám ha csodás autód van, az igen nagy segítség. De gyűlölöm a kibúvókat, nem akarom, hogy az emberek azt gondolják, nehezebb nekem a sérüléseim miatt.”

 

Az Iowa Corn 300 végeredménye:

 

Versenyző

Csapat

Auto

Idő/Hátrány

1

Josef Newgarden

Ed Carpenter Racing

Dallara/Chevrolet

1:52:16.3613

2

Will Power

Team Penske

Dallara/Chevrolet

4.2828

3

Scott Dixon

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

5.5085

4

Simon Pagenaud

Team Penske

Dallara/Chevrolet

6.1827

5

Mikhail Aleshin

Schmidt Peterson Motorsports

Dallara/Honda

7.0386

6

Alexander Rossi

Andretti Herta

Dallara/Honda

1 kör

7

Tony Kanaan

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

1 kör

8

Sebastien Bourdais

KVSH Racing

Dallara/Chevrolet

1 kör

9

James Hinchcliffe

Schmidt Peterson Motorsports

Dallara/Honda

1 kör

10

Charlie Kimball

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

1 kör

11

Takuma Sato

AJ Foyt Enterprises

Dallara/Honda

2 kör

12

Carlos Munoz

Andretti Autosport

Dallara/Honda

2 kör

13

Helio Castroneves

Team Penske

Dallara/Chevrolet

2 kör

14

Marco Andretti

Andretti Autosport

Dallara/Honda

2 kör

15

Jack Hawksworth

AJ Foyt Enterprises

Dallara/Honda

2 kör

16

Graham Rahal

Rahal Letterman Lanigan

Dallara/Honda

3 kör

17

Gabby Chaves

Dale Coyne Racing

Dallara/Honda

7 kör

18

Ed Carpenter

Ed Carpenter Racing

Dallara/Chevrolet

16 kör

19

Max Chilton

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

26 kör

20

Juan Pablo Montoya

Team Penske

Dallara/Chevrolet

kiesett

21

Conor Daly

Dale Coyne Racing

Dallara/Honda

kiesett

22

Ryan Hunter-Reay

Andretti Autosport

Dallara/Honda

kiesett

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: