DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

IndyCar: Káosz az első körben, Power győzött

Nem hazudtolta meg magát az amerikai széria az idei nyolcadik versenyen, Detroitban sem, ahol Will Power időmérős büntetése ellenére is meg tudta szerezni szezonja első győzelmét.

Will Power már a két felvonásos detroiti hétvége második időmérőjén is leggyorsabbnak bizonyult, egy feltartás miatt azonban elvették két legjobb idejét, így csupán a nyolcadik rajthelyről indulhatott, miközben a bajnokság éllovasa, Simon Pagenaud megörökölte a pole-pozíciót. A Penske-pilóta kerékcseréje után nyilvánvalónak tűnt azonban, hogy tempója nem elég a győzelemre.

Először Tony Kanaan tudott hozzá közel férkőzni, egy másodpercre járt, mikor a korábban Scott Dixonnal is összeakadó Juan Pablo Montoya balesete megkeverte a lapokat. Az újraindításnál Will Power lendült akcióba, és megelőzte a franciát. Döntő manővernek bizonyult, mert bár ekkor a csata még csak az ötödik helyért folyt, az előrébb álló négy versenyzőnek még végre kellett hajtania kiállását.

A 2014-es bajnok, Will Power több mint egy év után győzött újra (2015-ben, az Indy GP-n nyert ezelőtt), az utolsó körökre a bajnokságot továbbra is tekintélyes fölénnyel vezető Pagenaud és Ryan Hunter-Reay megközelítette, de mögötte maradtak. Josef Newgarden és Scott Dixon egészítették ki a legjobb ötöt. Helio Castroneves közel került a győzelemhez is, aztán önhibáján kívül elbukta a lehetőséget: a 70 körös futam második felében megelőzte Pagenaud-t, de Jack Hawksworth megállása miatt sárga zászló alatt kellett kiállnia, és a mezőny sűrűjébe esett vissza. Végül mindössze 14.-ként végzett.

A verseny legnagyobb incidense az első körben, rögtön a rajt után történt: Charlie Kimball váltotta ki a láncreakciót, mely során Carlos Munoz a falba vezette James Hinchcliffe-t, Max Chilton pedig szintén kiesett. Marco Andretti és Takuma Sato ugyancsak belekeveredtek a csetepatéba, ennek ellenére a legjobb tízben értek célba.

A detroiti 2. verseny eredménye:

 

Versenyző

Csapat

Autó

Hátrány

1

Will Power

Team Penske

Dallara/Chevrolet

1:42:22.2672

2

Simon Pagenaud

Team Penske

Dallara/Chevrolet

0.9203

3

Ryan Hunter-Reay

Andretti Autosport

Dallara/Honda

1.4711

4

Josef Newgarden

Ed Carpenter Racing

Dallara/Chevrolet

2.4602

5

Scott Dixon

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

3.1575

6

Conor Daly

Dale Coyne Racing

Dallara/Honda

7.1263

7

Tony Kanaan

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

11.3012

8

Sebastien Bourdais

KVSH Racing

Dallara/Chevrolet

12.9361

9

Marco Andretti

Andretti Autosport

Dallara/Honda

26.4201

10

Takuma Sato

AJ Foyt Enterprises

Dallara/Honda

27.7105

11

Graham Rahal

Rahal Letterman Lanigan

Dallara/Honda

28.0410

12

Alexander Rossi

Andretti Herta

Dallara/Honda

28.5507

13

Gabby Chaves

Dale Coyne Racing

Dallara/Honda

29.2530

14

Helio Castroneves

Team Penske

Dallara/Chevrolet

29.6631

15

Carlos Munoz

Andretti Autosport

Dallara/Honda

30.4879

16

Charlie Kimball

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

30.6922

17

Mikhail Aleshin

Schmidt Peterson Motorsports

Dallara/Honda

1:10.5229

18

Spencer Pigot

Ed Carpenter Racing

Dallara/Chevrolet

+ 3 kör

19

Jack Hawksworth

AJ Foyt Enterprises

Dallara/Honda

kiesett

20

Juan Pablo Montoya

Team Penske

Dallara/Chevrolet

kiesett

21

James Hinchcliffe

Schmidt Peterson Motorsports

Dallara/Honda

kiesett

22

Max Chilton

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

kiesett

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: