DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
USA

Indy500: Szenzációs pole a tavalyi horror után

Egy évvel ezelőtt a kvalifikáción sem tudott részt venni óriási balesete miatt James Hinchcliffe, amely kis híján életébe került. A 100. indianapolisi versenyt ő kezdheti az első helyről.

Igazi tündérmesét hozott a jubileumi Indy 500 kvalifikációjának utolsó napján a Fast Nine Shootout, ahol kilenc pilóta csatázott a rajtelsőségért. Mintha egy könyv lapjairól vették volna a történetet: James Hinchcliffe súlyos balesetet szenvedett egy évvel ezelőtt az indianapolisi edzéseken, amely a jelentős vérveszteség miatt kis híján az életébe került. Nem csupán a 2015-ös versenyt, de a szezon hátralevő részét is ki kellett hagynia, csak idén tért vissza a pályákra.

A Schmidt Petersen 5-ös számú versenyzőjénél ezúttal sem szombaton, sem vasárnap nem volt gyorsabb senki, utolsóként hajtott a pályára, és 230,760 mérföldes óránkénti sebességgel megszerezte a rajtelsőséget. Hinchcliffe mögött mindössze 0,060 mérföld/órával lemaradva végzett Josef Newgarden, aki a második helyről indulhat. A harmadik legjobb Ryan Hunter-Reay egy apró hibát követett el gyorskörén.



Hunter-Reay-t két andrettis csapattársa, Townsend Bell és Carlos Munoz követi, a Penske szintén három autóval képviselte magát a Fast Nine-ban, rajtuk kívül Hinchcliffe csapattársa, Mihail Aljosin jutott még be, aki hetedikként végzett.

A szombaton 10. helynél hátrébb rangsorolt versenyzők egy külön edzés során csaptak össze a további rajthelyekért, közülük Oriol Servia végzett a leggyorsabbként. A Ganassi legjobb versenyzője, Scott Dixon csupán a 13. helyről indulhat, közvetlenül mögötte végzett Marco Andretti, annak ellenére, hagy váltóhiba miatt ötödik fokozat nélkül kellett teljesítenie négykörös kvalifikációs etapját. Dixon csapattársa, Juan Pablo Montoya a 17. rajtkockát szerezte meg egy bizarr incidens után. Autójának első szárnyára egy szemeteszsák tapadt, a kolumbiainak ezért engedélyeztek egy második nekifutást.

A tavalyi F1-es, Alexander Rossi az előkelő 11. helyre kvalifikált, míg az edzéseken összetört és újjáépített autójával Max Chilton a 22. pozícióban végzett. Stefan Wilson, a tavaly tragikus balesetet szenvedett Justin Wilson öccse a 30. helyre kvalifikált. Egyedül Alex Tagliani nem futott mért időt, miután felvezető körén összetörte az autóját.

Az indianapolisi program hétfőn és pénteken újabb edzéssel folytatódik, vasárnap pedig megrendezik a 200 körös Indy 500-at.

A 100. Indy 500 kvalifikációjának eredménye:

 

Versenyző

Csapat

Autó

Sebesség

1.

James Hinchcliffe

Schmidt Peterson Motorsports

Dallara/Honda

230.760

2.

Josef Newgarden

Ed Carpenter Racing

Dallara/Chevrolet

230.700

3.

Ryan Hunter-Reay

Andretti Autosport

Dallara/Honda

230.647

4.

Townsend Bell

Andretti Autosport

Dallara/Honda

230.481

5.

Carlos Munoz

Andretti Autosport

Dallara/Honda

230.287

6.

Will Power

Team Penske

Dallara/Chevrolet

229.669

7.

Mikhail Aleshin

Schmidt Peterson Motorsports

Dallara/Honda

229.561

8.

Simon Pagenaud

Team Penske

Dallara/Chevrolet

229.139

9.

Helio Castroneves

Team Penske

Dallara/Chevrolet

229.114

10.

Oriol Servia

Schmidt Peterson Motorsports

Dallara/Honda

229.060

11.

Alexander Rossi

Andretti Herta

Dallara/Honda

228.473

12.

Takuma Sato

AJ Foyt Enterprises

Dallara/Honda

228.029

13.

Scott Dixon

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

227.991

14.

Marco Andretti

Andretti Autosport

Dallara/Honda

227.969

15.

J.R. Hildebrand

Ed Carpenter Racing

Dallara/Chevrolet

227.875

16.

Charlie Kimball

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

227.822

17.

Juan Pablo Montoya

Team Penske

Dallara/Chevrolet

227.683

18.

Tony Kanaan

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

227.429

19.

Sebastien Bourdais

KVSH Racing

Dallara/Chevrolet

227.427

20.

Ed Carpenter

Ed Carpenter Racing

Dallara/Chevrolet

227.226

21.

Gabby Chaves

Dale Coyne Racing

Dallara/Honda

227.191

22.

Max Chilton

Chip Ganassi Racing

Dallara/Chevrolet

226.686

23.

Sage Karam

Dreyer & Reinbold Racing

Dallara/Chevrolet

226.436

24.

Conor Daly

Dale Coyne Racing

Dallara/Honda

226.312

25.

Pippa Mann

Dale Coyne Racing

Dallara/Honda

226.006

26.

Graham Rahal

Rahal Letterman Lanigan

Dallara/Honda

225.846

27.

Matthew Brabham

Team Murray

Dallara/Chevrolet

225.727

28.

Bryan Clauson

Jonathan Byrd's Racing

Dallara/Honda

225.266

29.

Spencer Pigot

Rahal Letterman Lanigan

Dallara/Honda

224.847

30.

Stefan Wilson

KVSH Racing

Dallara/Chevrolet

224.602

31.

Jack Hawksworth

AJ Foyt Enterprises

Dallara/Honda

224.596

32.

Buddy Lazier

Lazier Burns Racing

Dallara/Chevrolet

222.154

33.

Alex Tagliani

AJ Foyt Enterprises

Dallara/Honda

0.000

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: