DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCR

Mindenki eltűnt Oriola elől, övé az első szlovák futam

Rosszul indult a szombatunk, ugyanis korán reggel már jött a hír, hogy a négyből három Hyundait, köztük Micheliszt is a mezőny végére száműzték, miután törölték időmérős eredményeiket. Innen kellett felzárkózniuk a WTCR első szlovák futamán.

Azzal, hogy a négyből három Hyundai (Michelisz, Muller, Björk) a mezőny végére került, alaposan átalakult a WTCR szlovákiai első futamának rajtrácsa. Gabriele Tarquini maradt az első rajtkockában, mellé az első sorba viszont Aurélien Comte került. Mögéjük Pepe Oriola és Esteban Guerrieri sorolhattak be, de ott volt még az élmezőnyben Tom Coronel (6.) és a helyi menő Mat'o Homola (8.) is. A hátrasorolásoknak köszönhetően egész előkelő helyről, a 14. pozícióból vághatott neki a versenynek a zengős Nagy Norbert.

A mezőny egyik legjobb rajtolója, a veterán Tarquini ezúttal rettenetesen kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát és visszaesett több pozíciót. Az első kör végéig az olasz a negyedik helyig tudott visszakapaszkodni, Comte, Oriola és Vernay mögé. A két YMR-Hyundai ekkor már a top 20-ban volt, Michelisznek viszont ezt nem sikerült megvalósítania és csak a 23. helyen haladt.

Ahogy a verseny haladt előre, Muller és Björk tovább zárkózott, Michelisz viszont nem tudott még a top 20-ba sem bekerülni. Az élen ekkor megnyugodni látszott mindenki, habár Comte fokozatosan visszaesett, egészen Tarquini mögé, aki így már harmadik volt pole-ból induló francia riválisa mögött. A verseny közepén Fred Vervisch alatt állt meg az autó, így a második szektorban sárga zászlót lengettek, és bár eleinte úgy nézett ki, komolyabb intézkedésre nem lesz szükség, nem sokkal később mégis bejött a Safety Car.

03718007_108



Michelisznek továbbra sem ment, a másik Norbinak, Nagynak viszont annál inkább, a Zengő Cuprájával ugyanis pontszerző helyek közelében autózott.

Két kör telt el a biztonsági autó mögött, és bár az újraindítás után Pepe Oriola meg tudta tartani első helyét, fekete-fehér zászlóval figyelmeztették is, ugyanis indokolatlanul lassú volt az újraindítás előtti pillanatokban.

A spanyol cuprás végül magabiztos győzelmet aratott, a dobogóra Vernay és Tarquini állhatott még fel. A második rajtkockából induló Comte csak negyedik lett, mögötte Tarquini honfitársa, a hozzá hasonlóan túraautó-legenda Fabrizio Giovanardi tűnt fel az Alfával. Két hondásé, Yann Ehrlacheré és Tom Coronelé lett a hetedik-nyolcadik pozíció, pontot még Aurélien Panis és Nat Berthon tudott szerezni.

Nem jött ez össze egyik zengősnek sem, ahogy Michelisznek sem, Michelisz a végén ki is állt a bokszba. Márkatársai, Yvan Muller és Thed Björk a 13-14. helyen végeztek.

Az első futam végeredménye:

wtcr1szlovák

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: