DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Túraautó

Egyre dacosabb a Mercedes tehetsége

Pascal Wehrlein hiába szerzett két év alatt háromszor is pontot az F1 aktuálisan leggyengébb csapatának, kikerült a körforgásból - a Formula.hu-nak a Hungaroringen adott nyilatkozata viszont arra utal, hogy korántsem adta még fel.

Pascal Wehrlein 2016-ban a Manor, 2017-ben pedig a Sauber színeiben húzott le egy-egy évet, és mindkétszer sikerült pontokat szereznie - utóbbinál két alkalommal is. Azonban hiába a remek teljesítmény, a mezőny végén ez nem sokat számít, így került vissza a német a DTM-be, ahonnan 2015 végén bajnokként búcsúzott. 

„Mindig van valami, amit jobban lehetett volna csinálni” - mondta Wehrlein a Hungaroringen a Formula.hu-nak. „Az viszont tény, hogy én szereztem pontokat annak a két csapatnak, ahol ez idő alatt versenyeztem, jobb voltam a csapattársaimnál, még sincs ülésem. Folyamatosan lehet fejlődni, ezért nem gondolok arra, hogy mi lett volna ha.”



Év elején a Wehrlein teljesítményét régóta követők úgy vélekedtek, hogy a ha a pilóta jövőre sem kerül vissza az F1-ben, örökre lemondhat a száguldó cirkuszról: „Még nem tudom mi lesz, most egyedül a DTM-re koncentrálok. Persze remélem, hogy visszatérhetek a Forma-1-be, nagyon keményen küzdök érte. Ehhez ismét jó eredményeket kell felmutatnom – ez eddig sikerült is, és ha emelek a téten, akkor a többi már nem rajtam fog múlni” - mondta a Mercedes F1-es tartalékpilótája.

A nemzetközi sajtóban nemrég felmerült a pletyka, hogy Wehrlein lesz az, aki Brendon Hartley-t helyettesítheti a Toro Rossónál - a versenyző természetesen szóbeszédnek tartotta az értesülést, azonban testbeszédével egyértelmű jelzést adott arra, hogy legszívesebben azonnal visszaülne egy F1-es gépbe - és nem csak egy Mercedes-motor hajtotta modellbe.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: