DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Túraautó

Belógott a Hungaroringre az eső lába az első napon

A pénteki edzésnappal ismét benépesült Mogyoród környéke, a pályára gördülő versenysorozatokat tekintve pedig kétségtelenül az év második legfontosabb versenyhétvégéje vár a Hungaroringre, ahol Michelisz Norbert máris tündökölt.

DCdBp_UXgAEKBgH



A csütörtöki utcai parádé után immár „természetes élőhelyén”, zárt aszfaltcsíkon körözött a DTM mezőnye, amelyhez két másik fontos nemzetközi sorozat, a hétvégén nyolc magyar pilótát felvonultató TCR (Mór Csaba mára lekerült a nevezési listáról), valamint a fiatal formulaautósok legfontosabb ugródeszkájának számító F3-as Európa-bajnokság csatlakozott.

A program délután vette kezdetét, mindhárom sorozat számára egy-egy szabadedzéssel. Amikor viszont utolsóként a DTM-esek is levonultak a pályáról, már ijesztően sötét felhők borították be a Hungaroring feletti eget, és az F3-asok időmérője ekkor még hátra volt! Az ítéletidő először erős szél képében mutatta meg magát, ami a hátsó paddockba száműzött, sátrak alatt működő TCR-mezőnyt tépázta meg leginkább. A M1RA sátrának azon részét, ahol a gumikat tárolják, el is kezdte lebontani a szél, de a csapattagok résen voltak és hamar helyreállították a kárt.

19113590_10154686050062066_1849966954284186013_n

Hamarosan az erős esőzés is megérkezett, ami miatt csúsztatni kellett az F3-as kvalifikáció kezdetét, ám a csapadék viszonylag hamar alábbhagyott, és a száradó pályán Maximilian Günther szerezte meg a pole-t az első versenyre. 2012 után először tért vissza a Schumacher név a magyar pályára, Mick Schumacher a 10. rajthelyet szerezte meg. A DTM edzésén Mike Rockenfeller futotta a legjobb időt, a TCR-ben pedig a saját csapatával vendégeskedő Michelisz Norbert volt a leggyorsabb.

Bár a helyi hírességek általában csak vasárnap magasságában kezdenek el csoportosulni a versenypályákon, máris elejébe ment a dolgoknak Görög Zita, aki a BWT magyarországi nagyköveteként már pénteken beköszönt a Mercedeshez, ahol a DTM-autók kormányának funkcióiról is meghallgatott egy gyorstalpalót.

Szombaton az F3 és a DTM is egy-egy futamot teljesít, míg a napot a TCR időmérője zárja majd.

19113949_10154686063337066_6952887426307822546_n

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: