DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Túraautó

Csekély rutinnal is remekelne a TCR új magyarja

A hétvégén hungaroringi bemutatkozására készül a legdinamikusabban fejlődő túraautós sorozat, amelynek mezőnyében első nemzetközi versenyét futja majd Jedlóczky L. Márk. De ki ez a magyar fiatal, hogyan került a tűz közelébe és mik a céljai? Exkluzív interjút készítettünk vele, amiben mindenre fény derül!

Idén először szerepel Magyarország is a TCR International túraautós bajnokság versenynaptárában, a DTM betéteseményeként szolgáló sorozat pedig igazán elkényezteti majd a helyszínre kilátogató nézőket, hiszen a tervek szerint négy magyar pilótának is szoríthatnak majd. Tassi Attila és Ficza Ferenc mellett saját csapatával ezúttal rajthoz áll Michelisz Norbert, az ismert arcok mellett azonban egy olyan magyar versenyző is leadta nevezését a hétvégére, akiről eddig keveset hallhattunk: a 17 éves Jedlóczky L. Márk.

DSC08448



Márk idén az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság hungaroringi szezonnyitó hétvégéjén is feltűnt a mezőnyben, ahol egyedülálló módon egy TCR-es SEAT Leonnal állhatott rajthoz. Az akkor a Zengő Motorsport színei alatt szereplő pilóta kategóriája, az F-3500 mindkét futamát megnyerte, legyőzve négy riválisát, akik között Walter Csaba és György Anett is ott volt.

A versenyző a TCR hétvégéjére egy másik autót, egy Alfa Romeót vehet a kezébe, és a Team Unicorse zászlaja alatt rója majd a köröket, többek között példaképével, Michelisz Norberttel egy mezőnyben.

Jedlóczky L. Márkkal a csapat hétfői sajtórendezvényén beszélgettünk, amelyen az MNASZ elnöke, Oláh Gyárfás is tiszteletét tette. 

 

Mit érdemes tudni rólad, milyen versenysorozatokban fordultál meg eddig?

Öt éve kezdtem a versenyzést, és akkor persze még nem is gondoltam volna, hogy valaha ilyen autókban ülhetek majd. Eleinte kis Subarukat vezettem egy miskolci pályán, amit a szüleim üzemeltettek. Sokáig csak kisebb versenysorozatokban indultam, mint az FRT kupasorozat, ahol egy év végi második helyezést is szereztem, emellett Tökölön is volt már lehetőségem gyakorolni. Viszont a gyorsasági-ob volt az első olyan alkalom, ahol tényleg egy komoly autóba ülhettem bele és egy komoly csapat állt mögöttem. A TCR pedig kétségtelenül életem eddigi legnagyobb versenye lesz. Ezt megelőzően a Szilveszter Rali számított még egy jelentősebb eseménynek, amin részt vettem: éppen egy héttel előtte kaptam meg a jogosítványomat, és ezáltal indulhattam rajta.

 DSC08451

A ralizás vagy a pályaversenyzés áll hozzád közelebb?

Mindkettőt nagyon szeretem. Kisgyerekként nagy vágyam volt, hogy raliversenyző legyek, de fiatal korom miatt sokáig nem kaphattam meg a licenszet, ami ahhoz kell, hogy a magyar bajnokságban szerepelhessek. Ekkor fordultunk a pályaversenyzés felé. Mondták ugyan, hogy előbb kisebb sorozatokban, például a Suzuki Kupában próbáljam ki magam, de ezt nem szerettük volna annyira erőltetni, és ezt követően jött Zengő Zolitól a lehetőség, aminek köszönhetően bekerülhettem a köztudatba.

 

Mennyit vezettél eddig a Hungaroringen?

Nagyon nagy tapasztalatom egyelőre még nincs a pályáról. Korábban még a gyerekautóztatáson vettem ott részt a Subaruval, de az persze nem az igazi. Egyedül a magyar bajnoki futam előtt tudtam tesztelni, de az időjárási körülmények sem voltak megfelelőek, és egy régebbi autót vezettem, amit most György Anett használ. Ezt követően érkezett meg a nagy lehetőség, miszerint a TCR-autóval rajtolhatok a magyar bajnokságban.

 

Ott leszel a magyar bajnoki többi futamán is?

Igen, ez a terv, hiszen magyar bajnok szeretnék lenni ebben az évben. Ám hogy milyen autóval folytatom, az egyelőre még kérdéses.

 

A sajtótájékoztatón szóba került, hogy további TCR-versenyeket is kilátásba helyeznétek. Vannak már konkrét tervek?

Idén ez lesz az egyetlen versenyünk, az pedig csak később fog kiderülni, és nem rajtam múlik majd, hogy jövőre milyen autóval, milyen csapatban és milyen bajnokságban indulok.

 DSC08457

Mit vársz magadtól a TCR hungaroringi fordulóján?

Az időmérő nagyon fontos lesz számomra, hiszen nagy tömegben még nem nagyon volt lehetőségem autózni, így minél jobb rajthelyet szeretnék elérni, hogy akár az elsők közül is indulhassak. A versenyen igyekszem majd tartani a pozíciómat, és ha úgy alakul, szeretnék feljebb is jutni. Felesleges csatákba nem szívesen mennék bele, hiszen rendkívül tapasztalt pilóták lesznek az ellenfeleim, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkit elengedek majd, aki megérkezik mögém. Persze ha valaki látványosan gyorsabb lesz, akkor megteszem, de elsősorban versenyezni megyek.

 

A TCR-ben Dušan Borković és Davit Kajaia versenyeznek jelenleg Alfa Romeókkal. Számíthatsz majd az iránymutatásukra?

Most hétvégén kimentünk hozzájuk a Salzburgringre, ott tudtunk egy kicsit beszélgetni velük. Szerencsére egy sátor alatt leszünk majd a hétvégén, így biztosan fognak majd segíteni, és fogok is tőlük segítséget kérni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: