DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Túraautó

Berger is megszólalt a DTM-es híreszteléssel kapcsolatban

A tízszeres F1-es futamgyőztes nevét nemrég hozták összefüggésbe a Német Túraautó Bajnokság vezetői pozíciójával, most viszont az érintett is megszólalt

Néhány nappal ezelőtt Gerhard Berger neve is felmerült, mint a Német Túraautó Bajnokság futamait szervező ITR igazgatótanácsának egyik tagja, miután abból hárman is távoztak nemrég. A DTM részéről sem megerősíteni sem pedig cáfolni nem akarták az értesülést, az Autosport viszont elérte Bergert, akinek természetesen felvetették, hogy valóban szerepet kíván-e vállalni az Európa legjobb túraautó-sorozatának nevezett bajnokság vezetésében – az osztrák elmondta, hogy jelenleg túl elfoglalt ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon a jövőben.



„Megkérdezték, hogy mit csinálok, és hogy érdekelne-e a lehetőség, de azt mondtam, hogy nem biztos, hogy bele szeretnék vágni egy ilyen kalandba – semmi konkrétumról nem esett szó” – nyilatkozta Berger. „Messze vagyok a döntéstől. Tudom, hogy lenne rá lehetőség, de olyan sok dologgal foglalkozom, hogy azt sem tudom, melyiket helyezzem a többi elé!” Bár az osztrák soha nem versenyzett a bajnokságban, a DTM rajongójának nevezi magát, és kíváncsi arra, hogy a jelenlegi problémákkal (a csapatok 24-ről 18-ra csökkentették a mezőny számát költségcsökkentés jegyében) vajon hová fog majd kilyukadni.

„Szerintem nagyszerű platformot jelent, különösen azért, mert ilyen régóta létezik. A motorsportban viszont teljesen megszokott, hogy bizonyos dolgok néha erősebbek, néha pedig gyengébbek. A DTM autói lenyűgözőek, ott versenyez az unokaöcsém is (Lucas Auerről van szó, akit bár még nem jelentett be a Mercedes 2017-re, valószínűleg a csillagosokkal fogja folytatni a pályafutását – a szerk.), és remek kombinációt alkot a Forma-3-mal. Három erős gyártó feszül egymásnak itt, én pedig azt szeretném, hogy még nagyon sokáig így legyen” – tette hozzá Berger.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: