DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Túraautó

DTM: Kanadai siker, rajtbaleset, büntetések

Ha az élen nem is, hátrébb fordulatosan alakult a hollandiai első futam. Robert Wickens idei első győzelmét szerezte a bajnokság éllovasa, Wittmann előtt – három Mercedes az első négy helyen.

A kanadai Robert Wickens kezdte pole-pozícióból a Német Túraautó Bajnokság szokásosnál később tartott, 18 órakor induló zandvoorti futamát – az igazat megvallva a továbbiakban nem a simán elrajtoló, majd 7,2 másodperces előnyét apránként felépítő Mercedes-pilóta játszotta a főszerepet. Wickens a szezon nyolcadik különböző győztese kilenc versenyről, korábbi három dobogójához csaphatja idei első sikerét, ezzel a bajnokság második pozíciójába lépett fel.

A startnál Adrien Tambay Audija nagyon lassan mozdult el, és bár úgy tűnt, Maximilian Götznek sikerül elkerülnie, Martin Tomczyk hátulról a franciának lökte Götz autóját. Ők ketten kiestek, míg Tomczyk áthajtásos büntetést kapott a negyedik körig tartó biztonsági autós fázis után. A következő kieső a kicsúszó Augusto Farfus volt, balesete után a versenyigazgató úgy döntött, safety car helyett lassú zónát rendel el. Az ekkor még bajnoki második Mortara és Müller túllépte a megengedett korlátot a zónában, így áthajtásos büntetést kaptak, és a mezőny végére estek vissza.

A második helyről induló Marco Wittmann pozícióját Christian Vietoris fenyegette, végül azonban ahelyett, hogy honfitársát támadta volna, márkatársa, Gary Paffett ellen kellett védekeznie. Paffett átvette a dobogós pozíciót, Vietoris azonban az utolsó körben visszavágott, és ő állt a pódiumra Wickens és a bajnokságot vezető Wittmann társaságában. Érdemes megemlíteni még Esteban Ocont, a Mercedes és Renault F1-es tesztpilótáját, aki 9. helyével a DTM-ben először szerzett pontot.

 Az első zandvoorti verseny végeredménye:

 

 

Versenyző

Autó

Teljes idő

Hátrány

1

 Robert Wickens

Mercedes-AMG C 63 DTM

41:55.441

 

2

 Marco Wittmann

BMW M4 DTM

42:02.658

7.217

3

 Christian Vietoris

Mercedes-AMG C 63 DTM

42:04.428

8.987

4

 Gary Paffett

Mercedes-AMG C 63 DTM

42:06.098

10.657

5

 Jamie Green

Audi RS5 DTM

42:08.067

12.626

6

 António Félix da Costa

BMW M4 DTM

42:13.619

18.178

7

 Mattias Ekström

Audi RS5 DTM

42:14.318

18.877

8

 Daniel Juncadella

Mercedes-AMG C 63 DTM

42:14.607

19.166

9

 Esteban Ocon

Mercedes AMG C 63

42:15.279

19.838

10

 Maxime Martin

BMW M4 DTM

42:19.033

23.592

11

 Timo Scheider

Audi RS5 DTM

42:19.327

23.886

12

 Lucas Auer

Mercedes-AMG C 63 DTM

42:23.523

28.082

13

 Bruno Spengler

BMW M4 DTM

42:25.493

30.052

14

 Mike Rockenfeller

Audi RS5 DTM

42:25.865

30.424

15

 Paul Di Resta

Mercedes-AMG C 63 DTM

42:26.339

30.898

16

 Tom Blomqvist

BMW M4 DTM

42:26.857

31.416

17

 Edoardo Mortara

Audi RS5 DTM

42:27.016

31.575

18

 Miguel Molina

Audi RS5 DTM

42:27.729

32.288

19

 Martin Tomczyk

BMW M4 DTM

42:34.575

39.134

20

 Nico Müller

Audi RS5 DTM

42:34.990

39.549

21

 Timo Glock

BMW M4 DTM

42:40.445

45.004

-

 Augusto Farfus

BMW M4 DTM

14:54.875

17 kör

-

 Adrien Tambay

Audi RS5 DTM

   

-

 Maximilian Götz

Mercedes-AMG C 63 DTM

   

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: