DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Túraautó

Eső, Safety Car, traktormentő traktor Monzában

Monzában remek tesztekkel kezdték a versenyhétvégét a B3 Racing pilótái, Bús Edina és Tassi Attila, de az időmérőre már eleredt az eső, ami merőben más helyzetet teremtett. Ráadásul ez volt Tassi Atti első esős seatozása, így érthető, hogy saját bevallása szerint sem igazán találta meg a legjobb íveket.

Bár a nyitó verseny rajtjánál Tassi rögtön két helyet javított, az első sikánban egy koccanásnál megsérült az autója, amitől instabillá vált és nem lehetett vele határon autózni. Ennek ellenére remek versenyzéssel, az utolsó körben még két autót megelőzve, Attilát a 10. helyen intették le.

B3Racing_Monza_02



Edina nem volt ilyen szerencsés. Bár rajtja nem sikerült tökéletesen, ennek ellenére jól tartotta pozícióját, majd egy hármas bolyban csatázta végig a versenyt, végül a 15. helyet szerezte meg.

A második versenyen Edina jól kapta el a rajtot és az első sikánban jó pozíciót fogott, aminek nyomán már a középmezőnyben harcolt. Tassi rajtja is jól sikerült, viszont nem tudta jól megtartani pozícióját, ráadásul még az utót is elfékezte, ami miatt folyamatosan esett vissza. Viszont ami ezután történt az inkább egy burleszkbe való, mintsem egy autós gyorsasági versenyre:

A futam elején történt ütközések miatt, pár kör erejéig – a mentések idejére – Safety Car érkezett a pályára. Viszont a mentés nem ment flottul, mivel a mentést végző traktor is elromlott, ami miatt egy másik, „traktormentő traktort” is be kellett vetni. Így, a körülményekre való tekintettel leintették a futamot és meg kellett ismételni a rajtot.

Sajnos a második rajtot követően az első sikánban Edinát megforgatták, ami miatt visszaesett a mezőny végére, viszont innen is visszaküzdte magát és végül a 18. helyen zárta a futamot.

„Sajnálom nagyon, mert jó időket mentem és jó pozícióban voltam és a 15. hellyel is elégedett lettem volna. De az autósport már csak ilyen” – nyilatkozta Edina a verseny után.

B3Racing_Monza_03

Attila számára a piros zászló jó alkalom volt, hogy kicseréljék az elfékezett bal első kerekét és a megismételt rajt után keményen végig küzdötte a mezőnyt. A második versenyen az egész mezőnyt tekintve is a leggyorsabb időket autózta a fiatal versenyző és végül a 11. helyen intették le.

„Nagyon örültem a piros zászlónak, mert szerintem ez mentette meg a mai versenyemet.” – mondta Tassi Attila.

B3Racing_Monza_01

A SEAT Leon Eurocup utolsó versenyhétvégéjére Barcelonában kerül sor október 31-én és november 1-én.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: