DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Túraautó

DTM: Tarolhat újra a BMW?

A márka mindenképpen szeretne újra a legjobb lenni – a tavalyi szezon ismeretében címvédő bajnokukban, Marco Wittmannban bízhatnak leginkább a hétvégi szezonnyitó előtt.

Az RMG BMW versenyzője, Marco Wittmann tavaly nem vágott neki favoritként a DTM szezonjának – mindössze a másodiknak pályafutása során –, ennek ellenére 50 pontos előnnyel toronymagasan, tízből a nyolcadik versenyhétvégén bebizonyította a bajnoki címet. Idén fordult a kocka, ezúttal őt mondhatjuk a legnagyobb esélyesnek, akinek a statisztika ellen is harcolnia kell: a 2000-ben újjáéledő sorozat történetében egyedül Bernd Schneider (2000 és 2001) és Timo Scheider (2008 és 2009) tudta megvédeni bajnoki címét.

„Nyilvánvalóan nagy a várakozás Hockenheim előtt, mivel a téli szünet hosszú volt. Összességében a tesztek pozitívan alakultak, és úgy gondolom, jól sikerült a felkészülés” – mondta Marco Wittmann a hétvégi nyitóverseny előtt. Egy esztendővel ezelőtt ugyanezen a pályán szerezte meg első futamgyőzelmét, és indította maximális ponttal bajnoki hadjáratát.



„Ezt akarjuk most jó eredményekre átváltani a nyitóhétvégén. Ennek ellenére sosem lehetsz 100 %-ban biztos magadban a konkurenciához képest az első versenyig. A szezonnyitó egészen biztosan nagy látványosság lesz a rajongók számára. És nem is kell mondanom, hogy tavalyi formámat szeretném folytatni Hockenheimben, ha a lehetőség adott.”

A BMW célja márkaként persze az, hogy tovább növelje bajnoki trófeái számát. „Ebben a versenyképes szériában sosem ülhetsz a babérjaidon” – nyilatkozott Jens Marquardt, a gyártó motorsport-igazgatója. „Kilenc lehetséges bajnoki címből hatot nyertünk meg 2012 óta. A cél, hogy ezt a sikeres listát bővítsük. Nem kevesebb, mint 18 lehetőségünk lesz erre 2015-ben” – emlékeztetett Marquardt arra, hogy a szezonban minden versenyhétvégén egy helyett két futamot fognak tartani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: