DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Jótékonyság: Licitálj ifj. Érdi Tibor bajnoki pólójára

Lezárult jótékonysági akciónk első fordulója, és már indul is a második. Ezúttal egy magyar raliversenyző, az ERC2 kétszeres bajnoka, ifj. Érdi Tibor ajánlott fel egy különleges pólót a nemes ügy érdekében.

A DTM júniusi fordulóján a bokszutcában sérülést szenvedett László Attila történetéről már bizonyára sokan hallottak. A sportbírót lapunk a tavaly év végi TOP50 magyar autóversenyző gálára is meghívta és különdíjjal jutalmazta, egyúttal pedig ígéretet tettünk neki arra, hogy beszállunk a felépüléséért szervezett adománygyűjtésbe is, hozzájárulva, hogy a történtek után minél teljesebb életet élhessen.

Ennek jegyében felkértük a magyar autósportélet legnevesebb résztvevőit, hogy ajánljanak fel különféle, versenyzéshez kapcsolódó tárgyakat, rajongói termékeket, amelyeket weboldalunkon olvasóink között elárverezhetünk, hogy a bevételt teljes egészében a László Attila megsegítéséért létrehozott Te is Segíthetsz! Támogató Alapítványnak juttassuk el.

IMG_1983_resize



Elsőként a M1RA-termékekre lehetett licitálni, amely aukciót január 28-án 12:00-kor zártuk le, eddig az időpontig pedig a legmagasabb összeget, 35 000 forintot Dely Domonkos ajánlotta fel az alapítvány számára, így hozzá érkezik majd meg a postás a pólóval és a sapkával.

Vannak azonban még árverésre váró termékeink, így máris megnyitjuk a második fordulót, amelyben az ERC2-t 2017-ben és 2018-ban is megnyerő ifj. Érdi Tibor által felajánlott, a raliversenyző két bajnoki címének emléket állító póló keresi tulajdonosát.   

Az aukciót a Formula.hu Facebook-oldalán bonyolítjuk le, az érdeklődők a kép alatt licitálhatnak a termékre, az addigi legmagasabb összegnél minimum 1000 forinttal többet felajánlva. Az Érdi-pólóért zajló licitet február 3-án, vasárnap 12:00-kor zárjuk le.

Miután egy nemes ügyről van szó, minden licitálót kérünk arra, hogy csak azok vegyenek részt a folyamatban, akik valóban ki tudják és akarják fizetni a felajánlott összeget. A licit lezárulta után felvesszük a kapcsolatot a nyertessel, és ha a pénz 48 órán belül nem érkezik meg a megadott számlaszámra, a második legjobb ajánlat válik nyertessé. Amennyiben ezen a módon sem sikerül a megvalósítás, a kiadónk egy későbbi időpontban más módszerrel próbálja pénzzé tenni a terméket és támogatni László Attila alapítványát.

Azok is támogathatják az alapítványt, akik nem szeretnének nyilvánosan licitálni, de segíteni akarják a sportbírót. Ezt az alábbi számlaszámon tehetik meg:

Te is Segíthetsz! Támogató Alapítvány

Raiffeisen Bank
12001008-01632015-00300007
Nemzetközi számlaszám:
HU 5512 0010 0801 6320 1500 3000 07

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: