DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Így született meg a TOP50 versenyző listája

Miután december 6-i ünnepélyes gálánk keretében bemutattuk a TOP50 magyar autóversenyző listáját és az azt tartalmazó Autósport évkönyv 2018-at, valamint díjaztuk a legjobbakat, a következőkben röviden bemutatjuk, hogy született meg a rangsor.

Nagy örömünkre évről-évre egyre nagyobb figyelem kíséri Autósport évkönyv 2018 című kiadványunkat, valamint annak legismertebb és alighanem legfontosabb összetevőjét, a legjobb magyar autóversenyzők ranglistáját. Óhatatlan azonban, hogy az egyre nagyobb figyelemhez egyre több félreértés is társul – részben talán kommunikációs hibákból fakadóan –, ezért döntöttünk úgy, hogy bemutatjuk, hogyan és milyen szempontok szerint állítjuk össze a legjobbak rangsorát.

top50-versenyzo-2018



Már az első, 2015-ben megjelent évkönyvünkben szerepelt a lista (akkor egyébként Michelisz Norbert, Kiss Norbert és Szabó Krisztián végeztek az első három helyen), 2017-től kezdve pedig a „TOP50 magyar autóversenyző” néven nem csupán összeállítjuk a listát, hanem egy ünnepélyes gálán, hazai és nemzetközi sztárvendégek jelenlétében díjazzuk is a legjobbakat: a lista első 12 helyezettjét, valamint különdíjak is átadásra kerülnek.

A lista összeállításában az Autósport évkönyv egyes szerkesztői mellett minden évben külső, független szakértők is részt vesznek, nem volt ez másként 2018-ban sem. A két legfontosabb szempont a következő: 1. a szavazás során kizárólag az adott évben mutatott teljesítményre és elért eredményekre koncentrálunk, nem a versenyzők teljes karrierjére; 2. az eredményeket annak tükrében is értékeljük, hogy mekkora mezőnyben, milyen erős ellenfelekkel szemben és milyen nívós sorozatban születtek. Természetesen emellett óhatatlanul megjelenhetnek szubjektív szempontok is az egyes szavazók értékelésében, de mivel összesen kilenc szakértő szavazott, s a rendszer ki is szűri az irreálisan magas vagy alacsony pontszámokat (ld. lentebb), ez döntően nem befolyásolja a végeredményt.

Az újságírói szavazás mellett idén is meghirdettük közönségszavazásunkat, melynek sorrendjét figyelembe vettük a TOP50 lista összeállításakor, az olvasói rangsort „tizedik” szavazóként emelve be a végeredménybe a kilenc újságíró mellé. A rajongók által összeállított lista élmezőnye az alábbi linken érhető el: https://formula.hu/top50/2018/11/19/megszavaztatok-az-ev-legjobb-magyar-versenyzoit-1

A kilenc újságíró szavazataiból, illetve a rajongói listából a következőképp született meg a végeredmény: a tíz 50-es listán a helyezéseket pontokká alakítottuk, az 1. hely 50-et ért, a 2. hely 49-et, a 3. hely 48-at és így tovább egészen az 1 pontot érő 50. helyig – aki pedig az adott szavazó 50-es listájára nem került fel, azok 0 pontot kaptak az adott szavazótól. A szavazás természetesen titkos volt, a szavazók egymás pontszámait nem ismerték. Ezt követően az irreálisan magas és alacsony pontszámok kiszűrésére a számos pontozásos sportágból is ismert módszerrel minden versenyző legmagasabb és legalacsonyabb pontszámát töröltük. Az így fennmaradó nyolc pontszámot összegeztük minden versenyző esetében, ezzel született meg a sorrend.

A tíz legjobb juniorversenyző (2000-ben vagy később született pilóták), a tíz legjobb hölgyversenyző és a tíz legjobb csapat listája ugyanígy született meg, akárcsak az Autósport évkönyvben szintén megtalálható nemzetközi ranglisták. Az 50 legjobb magyar versenyző listája a könyv mellett a gáláról készült közvetítésben is megtekinthető: https://www.facebook.com/formula.hu/videos/767079606977212

A ranglistával kapcsolatban az elmúlt napokban napvilágot látott egyéb rosszindulatú pletykákat határozottan visszautasítjuk – ennél részletesebben nem kívánunk reagálni rájuk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: