DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek

Megszavaztátok az év legjobb magyar versenyzőit

Az Autósport évkönyvbe bekerülő TOP50 magyar autóversenyző ranglista alakulásába a rajongók is beleszólhatnak: a Formula.hu-n közzétett szavazáson, melynek eredményében fontos szerepet játszott a szimpátia is, Michelisz, Kiss és Csucsu végzett a dobogón.

A háttérben már javában készül szerkesztőségünk új szezonösszefoglaló kötete, a 2018-as Autósport évkönyv, amelyben közöljük a magyar versenyzők idei toplistáját. Ám idén a szakértők és az Autósport és Formula Magazin munkatársai mellett ti is beleszólhattok a végeredmény alakulásába, ugyanis az olvasói voksolás során összeállt sorrend is egy szavazatnak fog számítani a végeredményben.

Összeállítottunk egy igen bő listát, amelyben a nemzetközi sorozatok szereplői mellett a hazai pályaversenyzés, rali, ralikrossz és autókrossz kiemelkedő pilótái is helyt kaptak. A szavazók több, legfeljebb 10 pilóta nevét megjelölhették, akik szerintük legkiemelkedőbben teljesítettek a 2018-as versenyszezonban.



A közel 100 jelöltre 15 ezer szavazat érkezett, az élmezőnyben pedig megjósolható és egészen váratlan nevek is szerepelnek. Az eredmény megítélésében azt is figyelembe kell venni, hogy nem feltétlenül szakmai szempontok döntöttek, sokat nyomott a latban az egyes versenyzők szimpatizánsainak száma is.

Az Autósport évkönyv 2018-as kiadása ezen a linken kedvezményes áron előrendelhető a december 1-jei megjelenésig.

 

A rajongói szavazás első 20 helyezettje:

(Jelmagyarázat: R - rali; GY - gyorsasági, G - gokart, TR - tereprali, AX/RX - autókrossz/ralikrossz)

  Versenyző Szavazat %
1 Michelisz Norbert (GY - WTCR 4.) 1582 8.42%
2 Kiss Norbert (GY - kamion-Eb 5.) 1093 5.82%
3 Csucsu (RX/AX - ERX Supercar 37.) 1040 5.54%
4 Keszthelyi Vivien (GY - Audi R8 Cup 2.) 901 4.80%
5 Walter Csaba (GY - nürburgringi 24 órás kategóriagyőztes) 835 4.44%
6 Nagy Dániel (GY - TCR Europe 5.) 740 3.94%
7 Tassi Attila (GY - TCR Europe 4.) 677 3.60%
8 Volentér Balázs (GY - FIA CEZ endurance 1.) 675 3.59%
9 Herczig Norbert (R - ERC 6.) 542 2.88%
10 Vogel Adrienn (GY - Kia Picanto Cup 7.) 463 2.46%
11 Turán Frigyes (R - ORB 2.) 449 2.39%
12 Nagy Norbert (GY - WTCR 25.) 432 2.30%
13 Szabó Krisztián (RX/AX - ERX Supercar 8.) 431 2.29%
14 Molnár Bendegúz (GY - Swift Cup 1.) 385 2.05%
15 Benyó Máté (RX/AX - MX5 Kupa 1.) 377 2.01%
16 Kovács Zsombor (G - CIK-FIA vb OK 20.) 376 2.00%
17 Szabó Zsolt (GY - WTCR 31.) 342 1.82%
18 Hefler Róbert (GY - Formula Renault 1.) 332 1.77%
19 Czakó Roland (RX/AX - RX Kupa 1400 1.) 321 1.71%
20 Ábrahám Károly (RX/AX - SuperBuggy 1.) 280 1.49%
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: