DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek

Hogyan indult a legjobb magyar pilóták szezonja?

Május végéig valamennyi fontos nemzetközi és hazai bajnokság elindult, a résztvevők között a magyar versenyzőközösség kiválóságaival, akik máris értékes dobogós trófeákkal gazdagították vitrinjüket. Sorra vettük, hogy a TOP50 magyar autóversenyző ranglista első 12 szereplője hogyan indította az idényt – a kezdeti eredményeket olyan szempontból is érdemes böngészni, legyőzheti-e valaki a rangsor 2015-os indulása óta először Michelisz Norbertet.

A 2017-es TOP50-es ranglistát élen záró Michelisz Norbert idei szezonja a WTCR-ben nem úgy kezdődött, ahogy rajongói szerették volna: négy hétvége, azaz 12 futam után nyolcadik helyen áll a bajnokságban, két dobogós helyezést és két pole-pozíciót gyűjtött, a győzelem egyelőre elkerülte. A pécsi születésű versenyző természetesen még magára találhat a folytatásban, és reméljük is, hogy így lesz: a szezon nagyobb része még hátravan, ponthátránya pedig egyáltalán nem óriási.

A TCR Europe szériában vitézkedő két fiatal túraautós megérdemli a dicséretet: Tassi Attila (2. hely a ranglistán) és Nagy Dániel (8. hely) egyaránt két-két dobogós helyet szerzett négy nekifutásból. Nagy Norbert (6. hely) szintet lépve az Európa-kupáról a WTCR-re váltott, de első pontszerzése még várat magára.

tassi



Szabó Krisztiánt (3. hely) második ralikrossz-Európa-bajnoki címe juttatta előkelő pozícióba a TOP50 listán, idén azonban állandó jelleggel egyetlen kategóriában sem indul, ami csökkenti esélyeit, hogy negyedszer is felférjen a dobogó valamelyik fokára. Kiss Norbert (4. hely) a kamion-Európa-bajnokság misanói nyitányán négy futamon csak egy dobogót ért el, a hazai ralit az elmúlt években domináló Herczig Norbert (5. hely) pedig épp a tanulópénzt fizeti meg az Európa-bajnokságon.

Herczig és a versenyzéssel felhagyó Kiss Pál Tamás (7. hely) személyében két domináns versenyző távozott a hazai bajnokságokból. Év elején bizakodni lehetett, hogy ezzel esély támad egy változatos szezonra számos esélyessel a rali és ralikrossz első osztályában, helyette mindkét szériát a tavalyi második helyezettek uralják: mind Hadik András (11. hely), mind Kárai Tamás (9. hely) nagy fölénnyel kezdett, és a bajnoki cím fő esélyesei, a végső siker pedig garantált előrelépést jelentene számukra a rangsorban.

A díjat is kapó legjobb 12 helyezett között végzett még ifj. Érdi Tibor (10. hely), aki egy győzelmet már elkönyvelt ERC2-es címvédő hadjáratában, valamint Molnár Bendegúz (12. hely), aki fölényes bajnoki címet nyert a Swift Cup Europe-ban, 2018-ban azonban még adós első győzelmével.

Ki kell emelni még néhány kívülállót, akik a 2017-es ranglistán hátrébb végeztek, aktuális idényüket azonban feltűnően erősen kezdték, így esélyük van arra, hogy ezúttal egészen előkelő helyen végezzenek. Marton Gergely (31. hely) dobogóval nyitotta a Super 1600-as ralikrossz-Európa-bajnokságot, tempója alapján pedig bajnoki esélyes is lehet. Turán Frigyes (29. hely) Hadik fő üldözőjének bizonyul az ORB-n, a fordos szombathelyi kiesése után pedig a pontverseny vezetését is átvette. Vogel Adriennről sem szabad megfeledkezni, aki a Hungaroringen első győzelmét szerezte a Kia Platinum Cupban, és ha folytatja a lendületet, nem csupán felkerül neve a listára, de egészen magas pozícióban jelenhet meg.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: