DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Merre tovább, magyar toppilóták?

Új rovatunk a TOP50 magyar autóversenyzői rangsor szereplőivel kapcsolatos híreket, történéseket, sikereket gyűjti csokorba hónapról hónapra: először is annak jártunk utána, hol versenyez idén a 2017-as listánk díjjal jutalmazott első 12 helyezettje.

Az autósport-közösségben a legnagyobb érdeklődés Michelisz Norbert jövőjét övezi, aki a TOP50 rangsor 2015-ös életre hívása óta mindig megszerezte az első helyet szavazásunkon. A versenyző egyértelműen kijelölte célját: az elveszített vb-címet helyrehozva bajnokságot nyerni a WTCC utódjában, a WTCR-ben. Ugyanakkor még képlékeny, hogy ez mely csapat színeiben valósulhat meg, hiszen saját alakulata, a M1RA felől Michelisztől és társaitól, a Bári testvérektől csak bizonytalan nyilatkozatokat hallani.

A M1RA – a TOP50 Év Csapata különdíjának nyertese – jövője határozza meg az ezüstérmes Tassi Attila kilátásait is, hiszen az alakulattal érte el a TCR összetett második helyét, hozzásegítve munkaadóját a csapatbajnoki címhez.

01 - Michelisz Norbert_WTCC 2017_08_KÉPALÁ IS



Szabó Krisztián (3. hely) túllép a ralikrossz-Európa-bajnokság Super 1600 kategóriáján, melyet előző két évben megnyert. Terve, hogy a világbajnokság néhány versenyén induljon. Kiss Pál Tamás Peugeot 208-asát már tesztelte, de elmondása szerint még sok másik Supercart is ki szeretne próbálni.

Azon kevesek közé tartozik Kiss Norbert, akinek 2018-as programja nemhogy biztosított, de egyenesen kőbe van vésve: a Tankpool 24 Racing színeiben teljesíti a kamion-Európa-bajnokságot. A TOP50 negyedik helyezettjének célja, hogy a Mercedesszel visszahódítsa a címet, melyet 2014-ben és 2015-ben megnyert.

Nemzetközi porondra készül Herczig Norbert, aki a magyar ralipályákat uralma alá hajtotta az elmúlt három évben, ezért európai szinten is ki akarja próbálni magát. Részvétele az ERC-ben még nem megerősített, azt viszont már tudjuk, hogy Magyarországon nem szerepel idén.

Az ETCC összetett harmadik és második helye után Nagy Norbert (6. hely) vágya következetesen a bajnoki cím, a WTCC és TCR fúziója viszont az Európa-kupára is kihat, melyet a TCR Europe vált fel. Nagy egyelőre csak abban biztos, hogy nemzetközi túraautós szériában akar indulni.

A TOP50 lista egyik előkelő helyezettje sajnos nem gyarapítja 2018-ban versenyeredményeit: a hetedik helyezett Kiss Pál Tamás eddigi legjobb ralikrosszos szezonját – újabb magyar bajnoki cím és Európa-bajnoki harmadik helyezés – követően úgy döntött, hogy felhagy a versenyzéssel, mivel a soron következő lépcsőfok, a gyári csapathoz igazolás a sikerek ellenére nem valósult meg, jelenlegi lehetőségeiből pedig már mindent kihozott.

A WTCR-t övező kialakulatlanság van hatással Nagy Dánielre (8. hely) is, aki az elmúlt két szezont a Zengő Motorsporttal töltötte a világbajnokságon. A csapat tervezi a megújult szériában maradást, de fejlemények az ő házuk tájáról sem érkeznek.

05 - Herczig Norbert_2017_04

A ralikrossz-ob-n és -Eb-n szereplő Kárai Tamás már év végén kipróbálta az új Audi A1-est, mellyel előrelépni tervez mindkét szériában. Fő ellenfele, Kiss Pál Tamás távozásával idehaza jó esélye nyílik a győzelemre.

Egyszerű ifj. Érdi Tibor célja: a TOP50 ranglista 10. helyezettje meg akarja védeni ERC2 kategóriában szerzett rali-Európa-bajnoki címét.

Akárcsak Kárai, Hadik András (11. hely) reményei is vetélytársa távollétével növekedtek meg: Herczig Eb-szereplése folytán az abszolút magyar ralibajnoki cím fő esélyese lett. ORB-szezonját külföldi futamokon való alkalmi indulásokkal fogja kiegészíteni.

A 19 éves Molnár Bendegúz kilátásait a Swift Cup Europe toronymagas megnyerése ellenére is kérdőjelek kísérték, még az is felmerült, hogy nem tudja folytatni a versenyzést. Január végén az a legvalószínűbb, hogy a 2017-es év 12. legjobb hazai versenyzője ugyanebben a szériában folytatja, hogy a sok visszatérővel és külföldiekkel megerősített mezőnyben is legyőzzön mindenkit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: