DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

TOP50 magyar autóversenyző – 10. hely: Ifj. Érdi Tibor

A 2017-es év legnagyobb magyar vonatkozású nemzetközi ralis eredményét érte el, így listánkon is befért a legjobb tíz közé az ERC2 Európa-bajnoka, if. Érdi Tibor.

A kilencvenes évek és az ezredforduló nagy hazai ralis alakja, id. Érdi Tibor fia 2005-ben indult először jegyzett raliversenyen, méghozzá stílusosan az itthon édesapja által legendássá tett 323-as Mazdával - ezzel az autóval teljesítette első futamait, majd 2007-ben valósággal berobbant a hazai élvonalba.

Ebben az évben kicsit a "semmiből" ült bele egy Toyota Corolla WRC-be és látványos stílusa miatt hamar meg is kedvelte a közönség, a szezon második felét már egy komolyabb technikával, egy Skoda Octavia WRC-vel teljesítette és többször is közel állt az abszolút dobogóhoz. 2008-ban megpróbált előrelépni, egy Skoda Fabia WRC-vel, majd 1999-es, végül egy 2002-es Subaru WRC-vel próbálkozott, de ezúttal rengeteg technikai gonddal kellett megküzdenie, nem záporoztak a sikerek.

érdi



2009-ben lehetőséget kapott, hogy beüljön egy alig két éves, még "űrtechnikának" számító Subaru WRC-be és az akkori nagyon kemény mezőnyben (három hasonló technika is volt akkor Magyarországon, mind korábbi, vagy éppen friss magyar bajnok kezében) rögtön két dobogós helyezéssel nyitott, ám a folytatásban már ismét más autót vett kezelésbe. 

A szezon után úgy döntött, hogy nem indul a hazai bajnokságban, négy éven keresztül kiválasztott (évi kettő, vagy három) világbajnoki futamon képviselte hazánkat egy N4-es Mitsubishivel, majd 2014-től átnyergelt az Európa-bajnokságra és az ERC2-es mezőnyben vitézkedik. Rögtön be is fért a kategória első három helyezettje közé, 2015-ben behúzta első nemzetközi futamgyőzelmét, majd 2016-ban ismét az ERC2 harmadik helyén zárt.

2017-ben azzal a nem titkolt szándékkal vágott neki, hogy ha lehet, akkor szeretne Európa-bajnok lenni a kategóriában és ahhoz nem is férhetett kétség, hogy ő volt a leggyorsabb a mezőnyben - ugyan végül kellett némi szerencse is az első helyhez, de így is teljesen megérdemelten lett az ERC2-es kategória Európa-bajnoka. És hogy mi a terv 2018-ra? Ha lehet, még nehezebb feladatot vállalt a pilóta és csapata: meg szeretnék védeni ezt a címet.

2017-es teljesítményével helyet követelt magának az ország legjobbjai között, az Autósport évkönyv szerkesztői pedig végül a tizedik helyre választották az év legjobb magyar autóversenyzői között. 

Pályafutása mérföldkövei:

2007 - első ORB-futam 
2010 - első világbajnoki futam 
2014 - első Európa-bajnoki futam 
2015 - első Európa-bajnoki futamgyőzelem 
2017 - az ERC2-es kategória Európa-bajnoka 

TOP50 eredmények:

2016 - 21. hely 
2017 - 10. hely

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: