DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek

Megszavaztátok az év legjobb magyar versenyzőit

Michelisz, Molnár és Kiss: így fest a lista eleje, melyet a Formula.hu olvasóinak szavazatai alapján állítottunk össze. Szerintetek ezek a magyar versenyzők szerepeltek legjobban 2017-ben.

Összeállítottunk egy igen bő, 101 névből álló listát, amelyben a nemzetközi sorozatok magyar szereplői mellett a hazai pályaversenyzés, rali, ralikrossz és autókrossz kiemelkedő pilótái is helyt kaptak. Minden voksoló több versenyzőt megjelölhetett, akinek 2017-es teljesítménye leginkább meggyőzte őt, akár 15 pilótára is szavazni lehetett.

Így is hatalmas mennyiségű, majdnem pontosan 16 ezer szavazat érkezett, melyek összevetése alapján jó képet kaphattunk arról, a Formula.hu olvasói kit tartanak az év legjobb versenyzőinek.

Nem olyan meglepő, hogy a legtöbb szavazatot – az összes voks 11,6 %-át – Michelisz Norbert, a WTCC bajnokesélyese kapta, aki évek óta a legeredményesebb magyar versenyző. Váratlanul elöl végzett, a második legtöbb szavazat érkezett Molnár Bendegúzra, a Suzuki Cup Europe fiatal bajnokára. Ezer feletti voks jött még Kiss Norbertre, a kamion Európa-bajnokság ezüstérmesére.



A TCR-ben remeklő Tassi Attila kapta a negyedik legtöbb szavazatot a ralikrossz magyar kiválósága, Kiss Pál Tamás előtt. A szavazatok több mint 2 %-a érkezett a legjobb tíz között végző többi magyar pilótára: az országos ralibajnok Herczig Norbertre, ETCC-második Nagy Norbertre, a közösségi médiában legnagyobb rajongótáborral rendelkező Keszthelyi Vivienre, a hazai Formula Renault-nyertes Volentér Balázsra, valamint Tóth Csabára, aki a magyar TCR-hétvégéről lehet ismerős.

Az 50 legtöbb szavazatot kapó magyar versenyző:

1.         Michelisz Norbert

2.         Molnár Bendegúz

3.         Kiss Norbert

4.         Tassi Attila

5.         Kiss Pál Tamás

6.         Herczig Norbert

7.         Nagy Norbert

8.         Keszthelyi Vivien

9.         Volentér Balázs

10.       Tóth Csaba

11.       Ficza Ferenc

12.       ifj. Géringer Zoltán

13.       Nagy Dániel

14.       Vizelli Károly

15.       Kovács Zsombor

16.       Tim Gábor

17.       György Anett

18.       Lukács Kornél (Csucsu)

19.       Kismarty-Lechner Gábor

20.       Kárai Tamás

21.       Szabó Zsolt

22.       Ranga Péter

23.       Turán Frigyes

24.       Vincze Ferenc

25.       Kis Ádám

26.       Szabó Krisztián

27.       Wieszt Jankó

28.       ifj. Érdi Tibor

29.       ifj. Ranga László

30.       Csuti László

31.       Magyar Tamás

32.       Boldizs Bence

33.       Szepesi Marcell

34.       Csirmaz Brúnó

35.       Magyar János

36.       Hangodi Bendegúz

37.       Simon Robin

38.       Vogel Adrienn

39.       Ábrahám Károly

40.       Hadik András

41.       Bognár Martin

42.       Kovács Marcell

43.       Bimbó József

44.       Matics Mihály

45.       Benik Balázs

46.       Jánosa Ákos

47.       Vass Zoltán

48.       Spitzmüller Csaba

49.       Botka Dávid

50.       Merk József

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: