DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali

Dakar: Loeb megint nyert, Al-Attiyah vezet

Sebastien Loeb már negyedik szakaszát nyerte az idei viadalon, az élen álló Al-Attiyah sikerét azonban ezúttal sem tudta igazán veszélyeztetni senki.

Lassan kezdte az idei Dakar Rali nyolcadik szakaszát a PH Sport privát Peugeot-jával Sebastien Loeb, ám a francia versenyző az első mérési pont után fokozatosan felgyorsult és végül állva hagyta a többieket: a kezdeti három perc hátrányát ledolgozta, sőt, a 361 kilométeres szelektív végére több mint hét perc előnyt épített fel. Ezzel már idei negyedik szakaszgyőzelmét jegyezte, igaz, a korábbi problémái miatt az összetettben így sincs már esélye a sikerre.

Az abszolút első helyet továbbra is a toyotás Nasser Al-Attiyah őrzi, a második helyezett Nani Roma bőven elmaradt riválisától ezen a napon és összesen már 46 perc Al-Attiyah előnye - a Dakaron rengeteg minden történhet, bármelyik pillanatban fordulhat a kocka, de tény, hogy hosszú napok óta nagyon magabiztosan vezet a jelenlegi éllovas. Roma ezúttal 16 percet veszített Loebbel szemben, így a két pilóta között 16 másodpercre csökkent a különbség az összetettben a második-harmadik helyen.

05119002_008



A dobogós helyekért eddig szintén harcban lévő Stephane Peterhansel bajba került, kétszer is beragadt a homokba, így fél órát vesztett, úgyhogy összetettben visszacsúszott a negyedik helyre, hét perccel a Roma-Loeb duó mögé.

A motorosoknál ezúttal is jóval kisebbek voltak a különbségek, Matthias Walkner 45 másodperccel nyerte a mai menetet Pablo Quintanilla előtt, Tony Price harmadik helye viszont azt jelenti, hogy összetettben átvette a vezetést: az eddigi éllovas, Ricky Brabec motorja ugyanis 56 kilométer után technikai hiba miatt megállt. Az eddigi második, Adrien Van Beveren ezúttal nagyon nem találta a ritmust, 11 percet veszített Walknerhez képest.

A Dakar állása nyolc szakasz után:

Autók

1.

Nasser Al-Attiyah

Toyota

29:15:50

2.

Nani Roma

MINI

+0:46:29

3.

Sebastien Loeb

Peugeot

+0:46:45

4.

Stephane Peterhansel

MINI

+0:53:30

5.

Cyril Despres

MINI

+2:15:27

Motorok

1.

Toby Price

KTM

28:53:08

2.

Pablo Quintanilla

Husqvarna

+0:01:03

3.

Matthias Walkner

KTM

+0:06:35

4.

Sam Sunderland

KTM

+0:06:38

5.

Adrian Van Beveren

Yamaha

+0:09:54

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: