DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Tereprali

Az eddigi legjobb nap Vargáék számára

Mauritánia kegyes volt a magyar csapathoz, legyőzték a homokdűnéket és előkelő helyre léptek elő az összetettben is - számukra ez volt az eddigi legjobb nap az Africa Eco Race-en.

Semmi kétség, az eddigi legjobb napján van túl a Varga Racing Team a 2019-es Africa Eco Race-en: noha a dűnékkel való első találkozás Marokkóban felemás érzésekkel zárult, Mauritánia rettegett homoktengere a futam mai napján simán átengedte a Varga Imre, Toma „Csimpi” József párost. Mivel két élharcos pilóta, Laure és Kuprijanov, az MD Rallyesport két egysége a cél előtt 50 méterrel összeütközött és gyaníthatóan kiestek, a magyar páros a napi szakaszt az autós-kamionos összevont értékelésében a roppant előkelő 4. helyen zárta, az összesítésben pedig – a hivatalos eredményközlő rendszer szerint – előléptek a 14. helyre, ami az autósok T1-es kategóriájában a 7. pozíciójának felel meg.

Fortunával sem voltak rosszban a magyarok ezen a napon: noha az eredeti tervek szerint a mai 480 kilométert és a holnapi 445-öt maratonként, azaz esti szerviz nélkül kellett volna teljesíteni, a szervezők a rajt előtt arról tájékoztatták a mezőnyt, hogy ezt a rendelkezést törlik, így a szervizcsapat kezelésbe veheti a BMW-t. Ez kapóra jött, ugyanis az átvizsgálás során kiderült, hogy az autón főfékhengert kell cserélni.

AFR19D06J2285



Varga Imre beszámolója a mauritániai Chamiból:

„Sziasztok! Bevallom őszintén, kicsit tartottam a mai naptól a marokkói dűnében rekedésünk után, de legyőztem ezt az érzést, aminek megvolt a hatása, hiszen sikeresen teljesítettük a távot. A szervezők nem vicceltek, volt jó sok puha homok, voltak benne hihetetlen dűnesorok és büszkén mondhatom, hogy sehol nem kellett ásnunk, végig tudtunk jönni gondok és problémák nélkül a szakaszon. Néhány helyen nagyon gyors volt a pálya, de ezekkel az Optimus nevű „izékkel” nem tudjuk felvenni a versenyt, ezek a buggy-k borzalmasan gyorsak ilyen körülmények között. A szakasz egy gyors részén nem tudtunk gyorsabban menni, mint amennyi az autó végsebessége, ami kb 180, és kb 20-30 km/óra sebességtöbblettel húztak el mellettünk. Ezzel nem tudunk mit kezdeni és tegyük is hozzá, hogy számunkra nem a velük való csúcssebesség-összehasonlítás a feladat, hanem minden szakasz becsülettel történő befejezése és sikeres célba érés Szenegálban. Néhány alkalommal a tevefüves részen azt hittük, hogy mindennek vége, olyan alattomos módon megdobta az autót, de hál’ Istennek nem történt baj. Most a fiúk átnézik az autót, mert szerencsére végül erre is van lehetőség, aztán várjuk a holnapi megmérettetést. Köszönjük a like-okat és a szurkolást, egyszerűen szenzációsak vagytok.”

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: