Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 14. szerda
Tereprali (TR)

A rekordok versenye jön Nyirádon

A tavalyihoz képest megduplázódott számú nevező indul a 2018-as Hídépítő Raid of the Champions tereprali szezonzárón, a mezőnyben hét hölgy is ott lesz a rajtnál.

November második hétvégéjén, 9-e és 11-e között végleg kiderül, hogy az idei tereprali bajnokságban ki lesz 2018 legjobbja az autósok, a kamionosok, a motorosok és quadosok között, illetve ki lesz a legjobb a MAMS Bioextra Buggy Open-en. És ha mindez még nem lenne elég a sportág szerelmeseinek: a Hídépítő Raid of the Champions versenyen a hazai viadal mellett a CEZ zárófutamát is itt rendezik meg. A verseny főszervezője, Garamvölgyi Zoltán büszkén jelentette be, hogy a leadott nevezések alapján bizony rekordmezőny áll rajthoz a nyirádi szezonzárón.

2018-Raid of the Champions-előzetes 3 rész-3

„Úgy tűnik, kezdi meghozni az eredményét az a rengeteg munka, amit a szakág felemelkedéséért beleöltünk immár az év eleje óta. Hirtelen nem is tudom megmondani, mikor nevezett ekkora mezőny egy hazai tereprali versenyre, természetesen a HunGarian Baját kivéve, ami ugye világkupa-futam. Nagyon boldog vagyok, hogy a tavalyi versenyhez képest majdnem kétszer annyian indulnak a Hídépítő Raid of the Champions viadalon, és a tereprali valamennyi szakága képviseltetni fogja magát. Külön öröm, hogy a side by side és a motoros mezőny létszáma ilyen magas, hiszen előbbiből 18, utóbbiból pedig 12 nevezés lett leadva, míg a mezőnyben hét hölgy is ott lesz a hétvégén” – jelentette ki Garamvölgyi.

2018-Raid of the Champions-előzetes 3 rész-2

És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy igazi fesztivál lesz a Hídépítő Raid of the Champions, a tereprali verseny mellett szombaton és vasárnap meghívásos és amatőr rallycross viadalt – a Racing Stars tehetségkutató versenysorozat utolsó futamát – is rendeznek a vörös katlanban, így a két szakág legjobbjait egyszerre láthatják az autó-, és motorsport szerelmesei. Ugyanakkor szintén ezen a hétvégén meghívásos short track betétfutam is lesz a quadosok számára Nyirádon. És ami talán mindennél fontosabb: a tereprali történetében immár egészen biztosan megrendezésre kerül az első utánpótlás verseny is.

2018-Raid of the Champions-előzetes 3 rész-6

„Mint minden más sportágban, itt is rendkívül fontos az utánpótlás kinevelése, mert enélkül egyszerűen kihal a korábban hihetetlen népszerűségnek örvendő tereprali. Mi elsősorban a terepmotorozásban találtuk meg a lehetőségét annak, hogy tesztekkel és oktatások szervezésével hozzuk közelebb a fiatalokhoz a sportágunkat. UP! néven már most meg is tartjuk az első, kifejezetten utánpótlás versenyünket is Nyirádon, melyen négyen is indulnak a side by side kategóriában. Ők alacsonyabb költségekkel, rövidített távon és egy nappal kevesebb ideig tartó, de mégis a profik által használt pályán, biztonságos keretek között tehetik magukat próbára” – árulta el Garamvölgyi Zoltán.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?