Egyetlen országot érint a 2019-es Dakar
Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. augusztus 17. péntek
Tereprali

Egyetlen országot érint a 2019-es Dakar

Chile utolsó pillanatban történt meghátrálásával faramuci helyzet állt elő: a legkeményebb terepralit egyetlen országban, Peruban tartják. Az afrikai éveket idézve a szakaszok többsége dűnéken zajlik majd.

Pénteken jelölte ki a szervező ACO a 2019. januári Dakar Rali helyszínét. A dél-amerikai verseny 10 szakaszból és egy pihenőnapból áll január 6. és 17. között, és ezalatt nem lépi át Peru határát – a fővárosból, Limából indul és oda is ér vissza. Térképet a szervezők még nem adtak ki.

A korábbi tervek arról szóltak, hogy a verseny Chiléből startol és Ecuadorban ér célba, de egyik országgal sem sikerült megegyezésre jutni, ahogy Bolíviával sem. Chile az utolsó pillanatban hátrált meg, ezért az eredetileg hétfőre kitűzött prezentációt péntekre halasztották.

A rali igazgatója, Etienne Lavigne igyekezett bizonygatni, hogy a faramuci helyzet ellenére Peru izgalmas versenyt ígér: „Tudjuk, hogy a szakág legjobb versenyzőit sikerül majd magunkhoz vonzanunk, mert évről évre ez a legmagasabb szintű referencia. Peruban történt Loeb és Nani Roma balesete, a domborzat nehéz, nem túrázni fogunk menni. Technikásabb és bonyolultabb szakaszokat fogunk kidolgozni, mivel a homokos-dűnés terepen 400 kilométeres speciálokat nem lehet tartani. Legalább a szakaszok 70 %-a dűnéken fog zajlani, ami a Dakar történetében egyedülálló, az elmúlt években egyszer sem volt ekkora az arányuk.”

Egy másik probléma, hogy a „100 % Peru. 100 % Dakar” szlogennel beharangozott verseny sportigazgatója – és korábbi motoros győztese – Marc Coma nem vállalja el újra a nagy felelősséggel járó szerepet. Lavigne elmondta, továbbra is időre van szükségük, amíg megtalálják az ideális személyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?