DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali

Opel Dakar Team: Gumiteszt – gumigyilkos terepen

Gumigyilkos terepen, a hajmáskéri lőtéren tesztelte három napon és 1000 kilométeren keresztül a BF Goodrich homokra és köves talajra való abroncsait Szalay Balázs. A sivatag is tartogat meglepetéseket, de a kavicsos, sziklás terep legalább ugyanannyit, szóval aligha kellett jobb helyszín egy ilyen „próbára”.

„A BF Goodrich abroncsok elképesztően jól bírták a kőkemény terepet – értékelt Szalay Balázs. – Nagyon jó a tapadásuk, ötszáz kilométernél kezdtek el egyáltalán kopni, és ez nem akármilyen ötszáz kilométer volt – gyakorlatilag versenytempóban megtett ötszáz kilométer. Érdekesség, hogy ezer kilométernél, amikor már szántszándékosan annyira lekoptattuk a gumikat, hogy szinte minta sem maradt rajtuk, még mindig volt tartása az abroncsnak, még mindig megfogta az autót. Az Opel nem csúszkált, szépen haladt a nyomon – ez még engem is meglepett. Főleg azért, mert ennél keményebb terepet nemigen tudok elképzelni egy abroncs tesztelésére…” 

szalay-gumiteszt-2018-01



Szalay Balázs a Dakar óta nem ült versenyautóban, úgyhogy az első nap érzett a karjában egy kis izomlázat, de a harmadikra az is teljesen elmúlt, a pilóta visszarázódott a versenytempóba, és nagyon élvezte a tesztet, újra készen áll a versenyekre. 

szalay-gumiteszt-2018-03

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: