DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali

Dakar: Nyolc év után újra győzött Sainz

Második győzelmét szerezte meg a legkeményebb terepralin Carlos Sainz: a Peugeot négyeséből egyedül az 55 éves spanyol teljesítette nagy hiba nélkül a távot. Két Toyota állt még a dobogóra, Peterhansel nem tudott felzárkózni.

Miután a Dakar 7. szakaszán az élen álló Stephane Peterhansel balesetet szenvedett és márkatársa, Carlos Sainz került az élre, a spanyolt ritkán láthattuk a részeredmények első helyeinek valamelyikén: nem is volt rá szüksége, hiszen több mint egy óra előnybe került, így nem sietnie kellett, hanem a hibákat elkerülnie, hogy megszerezhesse a győzelmet.

Pontosan erre a taktikára törekedett a szombati utolsó, csupán 120 kilométeres gyorsaságin is: 9. időt futott, a célvonalat átszelve pedig 55 évesen megszerezte második Dakar-győzelmét, nyolc évvel a 2010-es, Volkswagennel elért elsőség után. Sainz az előző öt évben nem fejezte be a versenyt, így még dicséretesebb, hogy 2018-ban sikerült megúsznia nagy hiba nélkül.



A Cordobából kiinduló és ide visszaérkező körön Giniel de Villiers aratott szakaszgyőzelmet. Ő azon kevesek közé tartozott, akinek még kellett sietnie: a szakaszon 40 másodperccel megelőzte Stephane Peterhanselt, így megőrizte az összetett harmadik helyezést a 13-szoros nyertes (beleértve az elmúlt két kiadást) franciával szemben, akinek az idei versenyen elkövetett két nagy hibája ellenére még sansza volt a dobogóra. A Toyota két autóval végzett az első háromban: Nasser Al-Attiyah lett a második Sainz mögött.

A győzelem fő esélyes csapata, a Peugeot búcsúversenyét teljesítette: a jelenlegi program négy Dakaron vett részt, a sikertelen első évet követően pedig valamennyiszer uralták a versenyt. 2018-ban Cyril Despres és Sebastien Loeb is nyert gyorsaságikat, de már az első héten kiestek, illetve rengeteg időt veszítettek – a második héten a verseny kétségkívül leggyorsabbja, Peterhansel bukott kétszer egy órát. A csupán két gyorsaságit nyerő Sainz számára a legnagyobb bonyodalmat egy quadversenyzővel való eset okozta: felmerült a vád, hogy ütköztek és cserbenhagyta az ellenfelet, ezért időbüntetést is kapott, melyet később visszavontak.

Az autósok között egy magyar egység indult: Szalay Balázs és Bunkoczi László a negyedik szakaszon műszaki hiba miatt a sivatagban rekedt. Vissza kellett térniük a közútra, számos ellenőrzőpont kihagyása miatt így másnap már nem rajtolhattak el.

A Peugeot-hoz hasonló forgatókönyv zajlott a kamion kategóriát uraló Kamazzal: négy egységből csupán egy, Eduard Nikolaev monstrumja maradt végig talpan. Két napot leszámítva végig vezette az összetettet, és végül négy órát adott a második helyezett MAZ-t vezető fehérorosz Siarhei Viazovichnak – miután az utolsó kihívó, Federico Villagra az utolsó előtti nap műszaki hiba miatt kiesett.

A Dakar eredménye 14 szakasz után:

Autók

1.

Carlos Sainz

Peugeot

49:16:18

2.

Nasser Al-Attiyah

Toyota

+43:40

3.

Giniel de Villiers

Toyota

+1:16:41

4.

Stephane Peterhansel

Peugeot

+1:25:29

5.

Jakub Przygonski

Mini

+2:45:24

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: