Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. június 22. péntek
Tereprali

Marokkó után Mauritániában harcol a Qualisport

Higgadtan, visszafogottan vágott neki az Africa Eco Race-ek során mindig sorsdöntő mauritániai szakasznak a Qulisport Racing kamionos együttese. Kovács Miklós és gárdája jól hajtotta végre a tervet, így a hatodik szelektívet a 4. pozícióban zárták, a kamionos összesítésben pedig a Scania-trió továbbra is őrzi a 3. helyet.

Dakhla és a lazítás után a mauritániai határátlépés, valamint a rettegett dűnék hazájában futott első szelektív szakasz várt a 2018-as Africa Eco Race versenyzőire. Hajdanában a határátkelés sem volt egyszerű errefelé: Marokkót elhagyva, a senki földjén teljesített néhány kilométer egy örökkévalóságnak tűnt, amit rendre megfejelt az átkelés sokszor hosszú órákon át tartó bürokratikus káosza. Mostanára mindez a múlté: a két határ közötti területen egy ideje már aszfaltút vezet, a verseny szervezői pedig tíz év alatt olyan kapcsolatot alakítottak ki a mauritániai hatóságokkal, hogy a helyi idegenrendészet munkatársai a táborba kitelepülve intézik a vízumokat és a beléptetést.

qualisport-africa-eco-race-2018-mauritania-03

A felgyorsított procedúra után következett a hatodik, 211 kilométeres szelektív szakasz, amelyet a szervezők nem titkoltan mauritániai bemelegítésnek szántak, így egyelőre csak kevés dűne szerepelt az útvonalban. Kovácsék könnyed kezdést terveztek és ehhez is tartották magukat: a szakasz derekáig a 3. helyen álltak a kamionosok között, míg végül 2 óra és 51 másodperces idejükkel végül a 4. helyen végeztek zártak. A szakaszt a kategóriában is élen álló Gerard de Rooy nyerte az Ivecóval, őt pedig a tatrás Tomas Tomecek és a Mercedesszel versenyző Johan Elfrink követte. A holland pilóta egyébként mindössze 1 perc 12 másodperccel tudott Kovácsék elé férkőzni.

„Tempós kis pálya volt a mai, köves és homokos, igazi mauritániai bemelegítő futás volt a mai. Szerintem egészen jó eredményt sikerült produkálnunk, ám azt muszáj megjegyezni, hogy a hangsúlyt arra helyeztük, hogy nehogy beleszaladjunk valamilyen hibába. Forróság volt, erős szél és igyekeztünk kímélni az autót. Egy aprócska malőr sajnos így is belecsúszott, mert a ráhajtottunk egy durva, nagy tevefű-csomóra, próbáltam megfékezni a kamiont, hogy ne ugorjunk nagyot, így ennek következtében kissé megsüllyedtünk. Tolatgatnom kellett előre-hátra, variáltunk a guminyomással is, így körülbelül két percet veszítettünk. Ha ez nincs, teljesen biztos, hogy egy pozícióval előkelőbb helyen fejezzük be a mai szakaszt, de szerintem így sem lehetünk elégedetlenek” – nyilatkozta az Africa Eco Race kamionos kategóriájában 2010-ben győztes, az évek során pedig a dobogó összes fokát megjáró egység pilótája, Kovács Miklós.

qualisport-africa-eco-race-2018-mauritania-01

Az autósoknál a csatározás tovább folytatódott a tavalyi győztes Mini-ász, Vlagyimir Vasziljev és kihívója, Mathieu Serradori között. A francia reménységnek – aki egy buggy-val versenyz és az Africa Eco Race-en kezdte a karrierjét néhány éve – sikerült újra odapörkölnie az orosz riválisnak: Serradori 2 perc 21 másodperccel bizonyult gyorsabbnak, így sikerült 14 perc 14 másodpercnyire faragnia Vasziljev előnyét. A motorosoknál a portugál yamahás, Luis Anjos Oliveira kezdett a legjobban, aki 2 perc 12 másodpercet vert a KTM-es Paolo Cecire, aki magabiztosan vezet a kétkerekűek kategóriájának összesítésében. Anjos Oliveira újabb szakaszgyőzelme jól mutatja a luzitán motoros ambícióit, kiélezett csatáról azonban egyelőre nem lehet beszélni: Ceci előnye több mint 56 perc a tabella élén.

Kedden kezdetét veszi a tizedik Africa Eco Race-t övező újítások sorozatának újabb felvonása: ez nem lesz más, mint egy kétnapos maratoni menet. Az első nekifutás egy 486 kilométeres hurokszakasz lesz Chami térségében, amelynek végén elzárt területre, parc fermébe teszik majd a versenyjárműveket, amelyekkel szerdán szerviz és karbantartás munkálatok nélkül vágnak majd neki az újabb menetnek, amely 439 kilométeres lesz. Nem lesz könnyű a keddi penzum sem, de az igazi nehézségeket szerdára ígérik a szervezők: a táborban mindenki meg van győződve arról, hogy a maraton jócskán megrostálja majd a mezőnyt…

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?