DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali

Tíz dolog, amire figyelni kell az idei Dakaron

Szombaton elrajtol a 40. Dakar Rali, amely két héten keresztül szeli át Dél-Amerika nyugati részét Peru fővárosától Bolívián át az argentínai Córdobáig - cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelmet fordítani ez idő alatt.

1. Mi lesz az esővel?

Noha a 2017-es Dakar Rali útvonalát több dicsérő szó jellemezte, mint az azt megelőzőét a több hagyományos, és kevesebb WRC-stílusú szakasz miatt, a bolíviai etapot szinte teljes egészében elmosta az eső, sőt, a mezőny még Argentínában is kapott a zuhéból. Miután többen is kritizálták a szervezőket emiatt (közöttük Gerard De Rooy, aki idén az Africa Eco Race mellett tette le a voksát), Etienne Lavigne-éknak nem szabad semmit sem a véletlenre bízniuk, ugyanis a privátok teszik ki a Dakar indulóinak nagy részét. A rali 2018-ban rövidebb útvonalon halad majd Bolíviában, a perui szakasszal pedig valószínűleg nem lőttek nagyon mellé.



2. Két veterán utolsó fellépése jöhet

A Peugeot már ősszel bejelentette, hogy a 2018-as ralit követően nem kívánja folytatni Dakar-programját, amely könnyen azt jelentheti, hogy a 13 győzelemmel rendelkező címvédő, Stephane Peterhansel és a 2010-es rali első helyezettje, Carlos Sainz is búcsúzik a legendás viadaltól. Az 52 éves francia nemrég úgy nyilatkozott, továbbra is ereje teljében érzi magát, de egyelőre még nem döntött jövőjéről – akárcsak spanyol kollégája, s mivel nem érdeklődik komoly gyártó a Dakar iránt, a következő két hét lehet a klasszisok hattyúdala.

3. Sebastian Loeb számára eljött az igazság pillanata

Ahogyan az várható volt, a francia nagyon elemében volt a WRC-hez hasonló szakaszokon tavaly, mégis, az igazi terepralis szelektívek voltak azok, ahol navigátorával, Daniel Elenával erős teljesítményt mutattak, potenciális győztessé előlépve – mindössze 5 perccel maradtak le a Peterhansel-Cottret duótól egy évvel ezelőtt a célban. A Peugeot kivonulásával valószínűleg nem fognak annyi esélyt kapni a diadalra, mint amennyit szerettek volna – az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy még nem sikerült tereprali-versenyt nyerniük eddig. Loeb a „most vagy soha” mottóval vághat neki a 2018-as Dakarnak, csapata azonban egyáltalán nem kívánja favorizálni a kilencszeres rali-világbajnokot.

4. Elrontani a búcsúpartit

A 2018-as Dakar a pályán zajló csaták mellett komoly vádaskodásokról szólt, hiszen a Toyota azt állította, hogy a szabályok a Peugeot-ra lettek szabva: az oroszlános autóknak nem is volt ellenfelük nagyobb tengerszint feletti magasságban. Idénre azonban a buggyk nehezebbé váltak, míg a 4x4-es modellek, így a Toyota Hilux is, ellenkezőleg, és a felfüggesztésnél történt módosítások is a malmukra hajtják a vizet. Egy éve Nasser Al-Attiyah komoly kihívónak bizonyult, de nem tudott célba élni, viszont uralta a Tereprali-világkupát, így újfent magasan az esélyesek között szerepel a neve. Ha azonban a katari nem is tudná egyben tartani gépét, a Toyota még mindig bízhat a 2009-es győztes Giniel de Villiersben: a dél-afrikai eddig mind a 14 Dakarján célba ért, és egyszer sem a hetedik helytől hátrébb.

5. Duplán támad a Mini

A Dakart 2012 és 2015 uraló márka kétfél modellel támad idén: Mikko Hirvonen és Jazid Al-Rajhi a vadonatúj, kétkerék-meghajtású buggyval, míg az egy éves hiátus után visszatérő Nani Roma a 4x4-gyel száll harcba. A Mininek tesztelő 2001-es győztes, Jutta Kleinschmidt azonban úgy véli, hogy a győzelem messze van a csapattól, főleg azért, mert a buggy fejlesztése elvonta az energiát a 4x4-estől.

6. Forrásponthoz érkezhet a KTM és a Honda rivalizálása

Sam Sutherland tavaly újabb győzelmet tett hozzá a KTM 2001 óta tartó veretlenségi sorozatához, ám a verseny nem zajlott botrány nélkül. A negyedik szakaszon mind a négy hondás motorost egy órás időhozzáírással büntették illegális tankolás miatt, Joan Barreda viszont 43 perccel kapott ki a végén brit riválisától. Az osztrákok vezérigazgatója egy hónappal később „legjobban utált” ellenfélként hivatkozott a Hondára, amely csalással próbálta megnyerni a Dakart, de a viszontválasz sem maradt el: Ricky Brabec úgy nyilatkozott, hogy a KTM összejátszik a szervezőkkel. Ezt az osztrákok sportmenedzsere tagadta, mindenesetre a nyilatkozatháború után kíváncsian várjuk, hogyan sül el a két legendás gyártó csatája idén.

7. Végre eljön Joan Barreda ideje?

A spanyol motoros nem kevesebb, mint 18 szakaszgyőzelmet aratott 2012 óta a Dakaron, azonban egy alkalommal sem állhatott még dobogóra a rali végén: legjobb eredménye egy 7. hely, még 2014-ből. A rider 2015-ben és 2016-ban is műszaki hiba miatt veszítette el esélyét az első helyre, a tavalyi büntetés pedig már csak hab volt a keserédes tortán. A 2018-as viadalra történő felkészülés sem ment zökkenőmentesen: Barreda márciusban a kulcscsontját, augusztusban a csuklóját törte el, mostanra azonban készen áll, hogy végre beteljesítse küldetését.

8. Komoly Kamaz-esélyek

2009 óta csak kétszer nem az oroszok győzedelmeskedtek a kamionok között: mindkétszer az ivecós Gerard De Rooy happolta el a sikert az orruk elől, ő viszont januárban Afrikában túrázik. A legnagyobb sansszal a címvédő Eduard Nyikolajev rendelkezik, de a 2015-ös győztes Arjat Margyev is befuthat. Ha velük történne valami, a feltörekvő Dimitrij Szotnyikov és Anton Sibalov is ott lesz, hogy lecsapjon a kínálkozó lehetősége. Azonban az ellenfelet sem kell félvállról venni: a Tatra versenyzői, Ales Loprais, Martin Colomy és Martin van den Brink, valamint az IVECO-t hajtó Federico Villagra is odaérhet.

9. Ahová kevesebb figyelem hárul

A nagy nevek és márkák hiánya miatt nem követik annyian a quadok csatáját, ám ha drámáról, versengésről és kiszámíthatatlanságról van szó, ez a kategória sem okoz csalódást. A győzelem valószínűleg a címvédő, Szergej Karjakin, valamint a 2015-ös első és tavalyi második helyezett, Ignacio Casale között fog eldőlni.

10. Az oldalvonalról a pilótaülésbe

A Dakaron ritka vendégnek számítanak az autósportban kevés, vagy semmilen múlttal rendelkező versenyzők indulása: a rali vonatkozó történetének végpontjait jelenti a néhai brit miniszterelnök fia, Mark Thatcher 1982-es, katasztrofális szereplése és eltűnése, valamint a sí-világkupa győztes Luc Alphand 2006-os győzelme. Idén a Chelsea és a Tottenham korábbi menedzsere, Andre Villas-Boas lesz a Dakar „celebje”, aki 2011-ben, mindössze 33 évesen hódította el az Európa Liga-trófeát az FC Portóval. A portugál egy Toyota Hiluxszal áll majd rajthoz, lelkesedése mellett pedig a KTM korábbi motorosa, Ruben Faria lesz a segítségére navigátorként.

+1 A magyar résztvevők

A 2018-as Dakarnak összesen „négy plusz egy” magyar vág neki: a Szalay Balázs-Bunkóczi László páros az Opel Dakar Team színeiben indul majd, Dési János hatodik alkalommal vesz részt a versenyen a KTM-mel, Horváh Lajos „Laller” pedig második sivatagi viadalának feszül neki idén a 139-es rajtszámú KTM nyergében – szintén a motorosok mezőnyében indul a szerbai magyar Saghmeister Gábor is, ugyancsak KTM-et hajtva.

A Motorsport összeállítása alapján.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: