DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali (TR)

Tereprali és ralikrossz verseny egyszerre!

Történelmi viadalra kerül sor november 3-5. között a Nyirádi Motorsport Centrumban: egyrészt először dübörögnek a vörös katlan arénában együtt egy versenyhétvégén a tereprali és a ralikrossz versenyzői, másrészt szinte minden kategóriában itt dől el a bajnoki cím. Garamvölgyi Zoltán, a Raid of the Champions főszervezője elárulta, jövőre már egy enduro versennyel is szeretné kiegészíteni a viadalt.

November első hétvégéjén, 3-a és 5-e között végleg kiderül, hogy az idei tereprali bajnokságban ki lesz 2017 legjobbja az autósok, a kamionosok, a motorosok és quadosok között, illetve ki szerzi meg a bajnoki címet a MAMS Buggy Open-en. Ugyanakkor az is eldől a Nyirádi Motorsport Centrumban, hogy ki lesz Közép-Európa legjobbja, ugyanis a hazai viadal mellett a CEZ zárófutamát is itt rendezik meg. És ha mindez a sok izgalom még nem lenne elég, akkor a kilátogatók történelmi pillanatoknak is szemtanúi lehetnek, hiszen egyrészt tereprali versenyt még sosem rendeztek a nyirádi vörös katlan arénában és annak környezetében – a 2015-ös HunGarian Baja prológja már érintette –, másrészt szombaton és vasárnap meghívásos és amatőr rallycross viadalt is rendeznek, így a két szakág legjobbjait egyszerre láthatják az autó-, és motorsport szerelmesei.

2017-Raid of the Champions-nyirád-előzetes2



„Már a HunGarian Baja idején gondoltam arra, hogy a centrum profilját bővíteni kéne a nézők minél jobb kiszolgálása érdekében. Idén a tereprali és a ralkrossz szerepel itt együtt, de jövőre az enduro szakág versenyzői is csatlakozhatnak a viadalhoz. Pénteken kétszer is végigszáguldanak a tereprali bajnoki zárófutam résztvevői a katlan vörös porában, míg a ralikrossz szombaton és vasárnap veszi át a főszerepet a Centrumban, ahol vasárnap a meghívásos és amatőr viadalon is szuperdöntőt rendezünk, addig a tereprallye versenyzők egy tíz négyzetkilométeres területen küzdenek egymással az Európa-, illetve a magyar bajnoki címért. Külön pikantériája a hétvégének, hogy éppen Nyirádon dől el minden kategória bajnoki küzdelme, hiszen két-, és négykeréken is itt fogunk bajnokot avatni” – árulta el Garamvölgyi Zoltán, a Raid of the Champions főszervezője.

2017-Raid of the Champions-nyirád-előzetes3

Hozzátette, fő céljuk a nézők minél jobb kiszolgálása, így a látvány mellett az érdeklődőket 5-600 lóerős rallycross taxi fogja megismertetni azzal a különleges érzéssel, amit a futamok alatt a versenyzők érezhetnek.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: